21. rész

0

A titokzatos úr

Tiberio lakása, esti órák.

Kopogtatnak az ajtón. A férfi félálomból felkelve nyit ajtót. Pandora az.

-           Szia. Eddig bírtad? Haha. Megmondtam, hogy vissza fogsz jönni!

-           Így igaz, visszajöttem. Nem is örülsz nekem?

-           Dehogynem! Későre jár. Gyere be a hálóba és aludjunk!

Ezután Tiberio átkarolta Pandorát. Pandora magában így gondolkozott.

-           Jaj, Tiberio, ha tudnád, hogy csak azért jöttem vissza hozzád, hogy megbosszuljam mindazt a megaláztatást, amit el kellett tűrjek tőled? Most meg fogod tudni, mi az igazi szenvedés, drága Tiberio!

 

Caffé de Colorada

Lucrecia és Don Mateo épp egy pohár bor mellett beszélgetnek az egyik asztalnál.

-           Mesélsz nekem arról az asszonyról, akit a telefonban említettél?

-           Nincs mit meséljek róla. Úgy hívják, Mercedes. Ő az a nő, akit mindenkinél jobban gyűlölök ezen a világon. 20 év után visszatért, hogy elvegyen tőlem mindent, de én ezt az életem árán is megakadályozom.

-           És akkor miben segíthetek.

-           Be kell menned a központi kórházba. A 106-os kórteremben megtalálod. Ismerkedj meg vele, férkőzz a bizalmába, és ha már egészen közel állsz hozzá, akkor segíts nekem tönkretenni őt. Elvenni tőle mindent, amije van. Sőt, hogy őszinte legyek, legszívesebben holtan látnám! A minap ráküldtem Vinniet és Valentét, hogy öljék meg. De az a két szerencsétlen elhibázta!

-           Bocsáss meg, drága Lucrecia, de nem gondolod, hogy megölni valakit túlságosan kicsinyes és egyszerű? Nem, én nem vagyok gyilkos, persze, ha a körülmények rákényszerítenek, akkor más a helyzet. De ez az asszony felkeltette az érdeklődésemet. Lehet, hogy ő lesz a jövőbeli feleségem.

-           Őt is meg fogod ölni, ahogyan az első feleségeddel tetted?

-           Beszélj halkabban, te ostoba nőszemély! Egy nyilvános kávézóban vagyunk!

Lucrecia suttogni kezdett.

-           Meséld el, hogyan és miért ölted meg Juana Albertát?

-           Juana Alberta volt a nő, akit mindennél jobban szerettem. Ennek ellenére ő képes volt megcsalni. Amikor megtudtam mindezt, éktelen haragra gerjedtem. Egy szombat estén történt. Szombat esténként a gyerekek a nagyszülőknél tartózkodtak. Én kérdőre vontam a feleségemet, de ő tiszteletlen volt. Többször is megütöttem, ő azt kiabálta, hogy gyűlöl, hogy pokollá tettem az életét. Ekkor még jobban begurultam. Elővettem a pisztolyomat és egyszerűen meghúztam a ravaszt.

-           Nahát, mindezt olyan nyugodt lelkiismerettel mondod, mintha csak a kedvenc sorozatodból tartanál élménybeszámolót.

-           Sok év telt el azóta. Talán nem is hiszed, de megsirattam a nejemet. Ahogyan láttam meghalni, tudván, hogy én öltem meg… Nekem vannak érzéseim, Lucrecia! Chirio!

-           Egészség! Igyunk a halott feleségekre!

 

Valentina lakása

Don Rocko épp a meccset nézi, Elisa asszony pedig a konyhában beszélget Valentinával.

-            Hát Gabino? Nem úgy volt, hogy ma este találkoztok?

-            De igen, úgy volt. Az előbb beszéltünk és azt mondta, nem ér rá. Tanul a holnapi dolgozatra. De nekem itt bűzlik valami.

-            Miért? Nincs abban semmi rossz, ha tanul…

-            Jaj, szerintem ez csak kifogás. Az utóbbi időben olyan furcsa.

-            Ugyan, szerintem csak képzelődsz. Gabino rendes fiú… Remélem ezúttal meg fogod becsülni, nem úgy, mint régen…

 

Tiberio és Pandora albérlete

Tiberio áthívta néhány haverját. Jelen van José, Colin és Silvestre. Pandora feltűnően kedves mindenkivel. Még vacsorát is főzött.

-           Jaj, srácok. Úgy örülök, hogy mindenki együtt van.  De legjobban annak örülök, hogy kibékülhettem Tiberioval.

-           Látjátok, fiúk. Megmondtam, hogy vissza fog térni hozzám! – dicsekszik Tiberio. – Egyszerűen nem bírja nélkülem.

-           Megbocsátotok egy percre?

Pandorát belül fűtötte a méreg, ezért bevonult a szobájába, kivett a bárszekrényből egy üveg whiskeyt és kitöltött magának egy pohárral.

-           Te nyomorult féreg. Még hogy nem bírom nélküled. Ha tudnád, mit tervezek ellened, te idióta!

Ezután megivott egy pohárral, majd még eggyel és még eggyel. Egészen addig, míg csak az alján maradt egy kevés. Ezután részegen kitántorgott a konyhába. A srácok épp vacsorájukat fogadják. Mindenkinek megakad a szeme a részeg lányon, aki kb. félórával ezelőtt még szín józan volt, most pedig alig áll a lábán.

Nagy nehezen sikerül leülnie az asztalhoz.

-           Jó étvágyat, fiúk! – nyögte ki Pandora, és egy nagyot büfögött. – Jaj, elnézést!

José, Colin és Silvestre szakadtak a nevetéstől. Tiberio pedig szégyellte magát, hogy a barátnője nem tud normálisan viselkedni.

-           Mi ütött beléd? Ide akarsz hányni?

-           Naaaa, jól van már csak büfiztem egyet. Mi rossz van ebben? Megérteném, ha mondjuk pukiztam volna…

A srácok tovább nevettek, Tiberio pedig felállította Pandorát az asztaltól és félrehúzta a karjánál fogva.

-           Teljesen hülyét csinálsz magadból. Úgy viselkedsz, mint valami paraszt lotyó. Ráadásul tök részeg vagy, alig állsz a lábadon. Előbb is majdnem telibe hánytad az asztalt.

-           Na jól van már. Hagyj békén! Inkább adj a kajából. Elvégre én főztem.

-           Tessék ott van. Szedj magadnak.

Pandora odarohant a tűzhelyhez, de ahelyett, hogy szedett volna, elővett egy villát és falni kezdett az edényből, amiben főtt a kaja. Mindenki furcsán nézett rá.

-           Na, mit néztek? Nem láttatok még jó étvágyú nőt? Vagy az a baj, hogy a fazékból eszek, így nem kell annyit mosogatni.

Tiberio már a fejét fogta, miután jól lakott, leült a többiekhez, majd flörtölni kezdett Joséval.

-           Te José. Olyan szépfiú vagy.  – mondta neki és simogatni kezdte a combját.

Mindenki ámultan nézett rá. Tiberio egyre mérgesebb lett.

-           Na mi a szösz? Már csak az kell, hogy kikezdj a haverjaimmal.

Pandora ezt mintha meg sem hallotta volna, tovább simogatta Josét.

-           Na ebből elég! – kiabált Tiberio, majd lerántotta a székről Pandorát, beleragadt a hajába és lekevert neki egy pofont!

Pandora hisztirohamot kapott.

-           Te átkozott! Utoljára emeltél kezet rám!

-           Légy szíves, most távozzatok! Igazán sajnálom, hogy ez a bolond nőszemély tönkretette az esténket.

A fiúk elmentek. Tiberio pedig minden mérgét Pandorára zúdította.

-           Mi volt a célod, hogy nyilvánosan is megalázz? Egy könnyűvérű szajha vagy!

Ezután berángatta Pandorát a szobájába, lehajította az ágyra és elővette a derékszíjat.

-           Mit akarsz azzal?

-           Most végre megtanulod, mi az a tisztelet.

Tiberio lehúzta Pandora nadrágját és ütni kezdte a lány lába szárát minden erejéből. Pandora keservesen kiabált.

-           Elég! Hagyd abba!

-           Képes lettél volna kikezdeni azzal a nyomorulttal? Meg kellene, hogy öljelek! – kiabálta és tovább ütlegelte a lányt. Kb. a tizedik ütésnél megállt. Sóhajtozni kezdett.

-           Nyomorult szajha! Holnaptól ki sem mozdulhatsz innen! Megértetted te ribanc?

 

San Luis Egyetem.

Eljött a reggel. A 303-as teremben irodalom órához készülnek. Gabino Maria Elena mellett foglalt helyet.

-           Hogy van a húgod?

-           Ő jól van. De most őszintén. Te nem Valentinával jársz?

-           Még igen, de lehet, hogy már nem sokáig.

-           Miért? Csak nem a húgom miatt.

-           Jaj, majd mindent a maga idejében. Egyelőre nem tudom, hogy a húgod, hogyan érez irántam. De köztünk maradjon az, hogy róla kérdezősködök.

-           Hát persze. Szerintem te bejössz neki. De ha igazán akarod, sietned kell. Nehogy valaki megelőzzön.

-           Mire célzol.

-           Tegnap délután Carolina és Diego együtt tanultak.

-           Ki az a Diego?

-           A kertészünk. Aki egyébként nekem csapja a szelet.

-           Hát akkor kapj az alkalmon. Mielőtt még lecsapna a húgodra!

-           Te bolond vagy? Én nem vagyok szerelmes Diegoba. Ha akarsz valamit Carolinától, akkor neked kell lépned. Nem nekem.

 

Kórház, 106-os kórterem.

Mercedes éppen ébredezik, amikor valaki közeledik a szobájába. Fekete lakkozott cipőt, fekete nadrágot, fehér inget és fekete zakót visel. A kezeiben egy csokor rózsa.

-           Jó napot! Maga kicsoda?

-           Mateo vagyok. Maga pedig bizonyára Mercedes.

-           Mit akar tőlem?

-           Sokat hallottam magáról. Én leszek a maga védelmezője.

-           Hogy mondta?

-           Jól hallotta. Ezentúl vigyázni fogok magára, hogy többé senki, senki se bántsa!

19.-20. rész

0

19. rész

A kertész udvarlása

Kórház, Mercedes kórterme, esti órák

Valaki közeledik. Hosszú fekete kabátot és magas szárú cipőt visel. Mercedes, amint meglátja, nagyon megriad.

-    Te?!

-    Igen, én vagyok az, Lucrecia! Eljöttem, hogy elmondjam az igazat Fernandoról.

-    Te átkozott gyilkos! Hagyj engem!

-    Ha tudni akarod, a te drága Fernandód mindenben a bűntársunk volt. Csak hallgatott, mert túlságosan gyáva! Nem tud kiállni saját magáért sem!

-    Ez nem igaz!

-    De persze, hogy igaz! Csak te, nagyon ostoba vagy. És ha megpróbálsz megvádolni engem, esküszöm, nem habozok, azonnal megöllek! Értetted? És felejtsd el örökre Fernandot! Ő nem szeret téged! De ugyan már! Téged senki sem szeret! Ki volna képes szeretni egy utolsó börtöntölteléket? Haha... nevetséges. Na, de most megyek! Csak bejöttem kiélvezni a szenvedésedet! Te börtönszökevény!

Mercedes sírva kiabálni kezdett:

-           Tűnj el innen, Lucrecia! Tudom, hogy te akartál megöletni a minap! Te átkozott! Gyűlöllek! Tönkretetted az életemet! Elvetted a férjemet és a kislányomat! De esküszöm, hogy vissza fogom szerezni a gyermekemet. Ha kell, szembeszállok a világgal, sőt ha kell, még meg is öllek!

Lucrecia kacagni kezdett, majd fejét csóválva kivonult a kórteremből. Ezután tárcsázni kezdett a telefonján.

-           Valente?

-           Mi történt, főnökasszony?

-           Egy ostoba alak vagy! Soha többé nem bízok rád ilyen komoly feladatot.

-           Miről beszél asszonyom?

-           Mercedes nem halt meg. Él és virul.

-           De én rálőttem! Ő a földre zuhant, utána pedig elfutottam.

-           Nem kellett volna elfutnod, te gyáva nyúl, hanem még háromszor rálőni! Gyakorlatlan vagy és gondatlan!

-           Az arcomat nem látta. Símaszkot viseltem.

-           Ugyan már, kit érdekel, hogy nem látta meg az arcodat. Ígyis tudja, hogy én állok a dolog mögött.

-           Ne aggódjon, asszonyom. Ígérem, ma este bemegyek a kórházba, újra megpróbálom megölni és ezúttal sikerrel járok!

-           Ne csinálj semmit, te ostoba! Hát nem érted? Túl nyilvánvaló lenne! Egyelőre békén kell hagynunk. Majd később, amikor a dolgok elsimulnak, akkor én magam fogom őt átküldeni a másvilágra.

 

Tiberio és Pandora albérlete

Pandora Tiberio cuccait pakolgatja egy bőröndbe. A férfi csodálkozva nézi.

-           Mi az ördögöt csinálsz a ruháimmal?

-           Összepakolom. Te most azonnal elhagyod ezt a lakást.

-           Na ne! Álljunk meg egy szóra! Én innen nem megyek sehová sem!

-           Dehogyisnem! Most azonnal elmész, az utóbbi viselkedésed felháborító és szánalmas. Elegem lett belőled.

Tiberio ideges lett, felmarkolta a bepakolt ruhák egy részét és elkezdte kihajigálni!

-           Mi a fenét csinálsz?

-           Én innen sehová nem megyek! Értetted? És a ruháimat, most azonnal összehajtogatod és berakod a szekrényembe!

-           Á nem? Akkor botrányt rendezek a suliban! Mindenkinek elmondom, hogy megütöttél!

-           Haha, tényleg? És azzal nem akarsz eldicsekedni, hogy egy szajha vagy? Mindenkivel ágyba bújsz, aki csak az utadba kerül! Te fogsz eltűnni innen, de most azonnal!

-           Jó, rendben! Elmegyek! De ezek után soha, soha ne akard, hogy visszajöjjek! Ne is próbálj keresni! Könyöröghetsz, ahogy akarsz! Soha többé nem bocsátok meg! Értetted?

-           Már pedig vissza fogsz jönni hozzám! Ebben teljesen biztos vagyok.

 

Montijo ház

Diego leszedte a kert legszebb rózsáit és egy szép csokrot készített belőle. Maria Elena épp a kerti asztalnál ül és egy pohár üdítőt kortyolgat. Diego közeledik hozzá, hátratett kezekkel.

-            Szervusz Diego!

-            Kisasszony, ezeket magának szedtem.

-            Jaj, köszönöm szépen! Gyönyörűek ezek a rózsák.

-            Mivel már tudom, hogy a rózsa a kedvenc virága, gondoltam szedek le magának egy csokornyit.

-            Igazán kedves tőled, hogy gondoltál rám!

-            Kisasszony, én…

-            Igen?

Diego épp készült szerelmet vallani Maria Elenának, de az utolsó pillanatban visszalépett.

-             Vissza kell menjek dolgozni.

-            De nem mondod el, amibe belekezdtél?

-            Majd később, kisasszony. A rózsákat tegye vízbe. Különben elszáradnak. A virágok is élőlények. Vannak érzéseik…

-            Tudom. Jó látni, hogy így szereted a természetet.

-            Igen. De most tényleg mennem kell. Viszlát, kisasszony!

Ezután Diego visszament gondozni a kertet. Majd magában így gondolkozott.

-           A vak is látja, hogy semmi esélyem nála.

Ekkor megjelent Carolina. Megakadt a szeme a félmeztelen férfin.

-           Szia, Diego.

-           Jó napot, kisasszony. Hogy van?

-           Jól, köszi. Most végeztem az egyetemen. Nagyon nehéz óráim vannak.

-           Milyen szakon tanul a kisasszony?

-           Környezetvédelmin. A biogenetika a legnehezebb.

-           Nos, én tanultam biogenetikát, talán tudnék segíteni.

-           Tényleg? Az jó lenne. Meddig dolgozol?

-           Nemsoká lejár a munkaidőm.

-           Utána tanulunk együtt?

-           Kisasszony, tudja, hogy nekem nincs bejárásom a házba. Persze, találkozhatunk máshol is. Pl. az ön iskolájában.

-           Nekem megfelel, de én előre megyek, hogy se anyának, se a nagyinak ne tűnjön fel, hogy mindketten odavagyunk.

-           Gondolom, az anyja és a nagyanyja nem szívesen vennék, hogy maga velem barátkozik.

-           Nos, hát igen. De ezzel nem kell, hogy törődj! Már 23 elmúltam, nem parancsolnak nekem...

 

20. rész

Szakítás és újrakezdés

Kórház, 106-os kórterem.

Fernando bement meglátogatni Mercedest. A nő hidegen fogadja.

-           Mit keresel itt?

-           Nem is örülsz, hogy benéztem hozzád?

-           Nem. Biztosan azért jöttél, hogy kémkedj utánam! Lucrecia küldött? Vagy netán az anyád?

-           Miket hordasz itt össze? Azért jöttem, hogy lássam, jól vagy.

-           Most már láttad, elmehetsz!

-           Mercedes. Mi történt veled? Tegnap olyan más voltál!

-           Őszintén mondd meg Fernando, volt valami közöd ahhoz, ami 20 éve történt velem? Talán te rendelted el a bebörtönzésemet, hogy szabadon szórakozhass? Vagy csak gyáva voltál szembeszállni a nejeddel és az anyáddal?

-           Te mégis miről beszélsz, Mercedes! Már tegnap is elmondtam, hogy Lucrecia és az anyám hazudtak. Azt hazudták, hogy te halott vagy. Húsz éven keresztül hazugságban éltem. Esküszöm, ha lett volna egy halvány kis reménységem, harcoltam volna azért, hogy szabad légy és elfoglald a téged megillető helyedet! És most, hogy újra szabad vagy, harcolni is fogok! Neked is harcolnod kell a helyedért, az igazságodért, a gyermekedért!

-           Nem érted, Fernando? Az életem egy pokol volt! Húsz évet ültem ártatlanul börtönben. Húsz évet valamiért, amit el sem követtem.

-           Igen, de ennek vége. Már szabad vagy! Fejezd be ezt az önsajnálatot. Harcolj! Szerezz vissza mindent, amit elvettek tőled! Harcolj a boldogságodért, én melletted állok mindenben!

Ezután Fernando letérdelt Mercedes ágya mellé és kezet csókolt neki.

-           Jaj, Fernando. Bocsáss meg! Nem tudom, mi ütött belém. Hogy hihettem a hazugságoknak. Tudom, hogy te jó ember vagy. Hiszek neked, Fernando!

-           Köszönöm! Semmit sem változtál. Az idő nem fogott rajtad. Ugyanolyan szép vagy, mint amikor először megláttalak!

-           Ugyan, Fernando. Ez most nem a bókok ideje. Köszönöm, hogy benéztél hozzám, de most szeretnék pihenni.

-           Hát persze. Most elmegyek. De el fogok jönni mindennap.

Ezután Fernando kinyitotta az ajtót. Mercedes elcsodálkozott, amikor meglátta az ajtóban álló két elegánsan felöltözött, mozdulatlanul álló őrt. 

-           Ja, és látod őket?

-           Jaj, persze, hogy látom, nem vagyok vak. Ők kicsodák? És miért vannak itt?

-           Ők Chiquilin és Roquelin. Ezentúl ők vigyáznak rád, amikor én nem vagyok itt.

 

San Luis Egyetem, folyosó

Carolina és Diego egy két személyes padnál ülve tanulnak.

-           És most térjünk át a genetikára. Van itt egy feladat. Egy A+ vércsoportú ember adhat-e vért A0-s vércsoportú embernek?

Ekkor nem más közeledett a folyosón, mint Juan Pablo.

-           Hello testvér! Te itt? Nem is tudtam, hogy magánórákat tartasz. Be sem mutatod nekem a kisasszonyt?

-           Szia Juan Pablo! Nem tartok órát, csak segítek a hölgynek. Ő itt Carolina.

-           Én ismerem magát, tanár úr! Maga tanítja a nővéremet, Maria Elenát irodalomból.

-           Nos, valóban. Csak nem tudtam, hogy ti testvérek vagytok. De ti ketten, honnan ismeritek egymást.

-           Én a Montijo ház kertjében szolgálok. A kisasszony apja vett fel.

-           Jaj, igen. Na de én nem is zavarok. Tanulgassatok csak. Diego, később beszélni szeretnék veled. Majd felhívlak.

Juan Pablo továbbment.

-           Diego, tudsz titkot tartani?

-           Igen.

-           Az a sejtésem, hogy a húgomnak tetszik ez a kedves tanár.

-           Valóban? És netán van is köztük valami. Remélem, nincs. Ugyanis mindez a bátyám állásába is kerülhet.

-           Jaj, persze, hogy nincs. De ez maradjon köztünk, hogy elmondtam!

 

Iskola előtti tér

Juan Pablo épp készül beszállni a kocsijába, amikor megszólítja egy közeli hang.

-           Szervusz fiam!

-           Már megint mit keres itt, Mateo úr? Nem voltam elég világos a minap?

-           Jaj, ne légy nevetséges. Miféle Mateo úr? Az apád vagyok.

-           Nekem nincs apám. Már említettem, hogy az apámat 10 éve elvesztettem. Az apám meghalt, értette?

-           A szavaid fájdalmat okoznak, fiam. Hidd el, akkor nem tehettem érted semmit, ha feladom magam és beárulom a feletteseimet, akkor… nem, ez annyira szörnyű, hogy belegondolni sem merek.

-           Mondd csak, ha már egyszer belekezdtél.

-           Az akkori főnököm, Don Narciso kegyetlen ember volt. Ő tervelt ki mindent. Én próbáltam megakadályozni, hogy téged elítéljenek. De az a nyomorult megfenyegetett. Azt mondta, ha bármit is merek tenni érted, akkor megölet. Fiam, te is tudod, hogy mennyire szeretlek. Mindig te voltál a büszkeségem. Az egyedüli fiam.

-           Az egyedüli fiad. És Diego. Ő talán nem a fiad?

-           Ne beszéljünk most róla. Diego egy semmirekellő volt. Már fiatalkorában zülleni kezdett.

-           Diego példás fiú. Ő tíz éven át mindig látogatott engem. És neki van egy tisztességes munkája. Kertész.

-           Valóban csodálatra méltó munka egy huszadrangú kertésznek lenni. Egész nap félmeztelen túrni a földet. De mindezt miért? Mert nem tanult soha semmit. Ezért tagadtam ki őt miután 18 lett.

-           Ez a másik dolog, ami miatt szégyellem, hogy az apám vagy. Hogy vagy képes különbséget tenni a két fiad között. Csak azért mert ő az egyik szeretődtől van. Majd ha rá is fiadként tekintesz és a nevedet adod neki, akkor talán elgondolkodom, hogy érdemes-e még szóba állnom veled.

Ezután Juan Pablo beszállt a kocsijába és elhajtott.

-           Jaj, fiam. Úgy látszik a börtönben kimosták az agyadat. De nincs rád szükségem. Egyelőre nincs! Már mindenem megvan, csak a fiamat veszítettem el. De te, egy nap még könyörögni fogsz nekem.

 

Gabino albérlete

Gabino mélyen elmerengve gondolkozik a szobájában.

-           Carolina! Micsoda szépség. Te vagy az, akire szükségem van.

Ekkor csörögni kezdett a mobilja. Valentina volt az.

-           Hallo!

-           Szia Gabino. Mit csinálsz ma este?

-           Hát, igazából semmit. Unatkozok, tévézek, tanulgatok. Tudod, holnap lesz egy zárthelyi dolgozatunk.

-           Tényleg? Eddig nem is mondtad.

-           Valóban, mert most láttam meg kiírva a csoport falán.

-           Hát akkor tanulgass csak nyugodtan. Nem akarod, hogy átmenjek segíteni?

-           Ha átjössz, abból nem lesz tanulás… Majd holnap találkozunk.

Ezután letette a telefont.

-           Jaj, Valentina. Hogyan mondjam el neked, hogy kezdek beleszeretni egy másik nőbe?

 

Tiberio lakása, esti órák.

Kopogtatnak az ajtón. A férfi félálomból felkelve nyit ajtót. Pandora az.

-           Szia. Eddig bírtad? Haha. Megmondtam, hogy vissza fogsz jönni!

-           Így igaz, visszajöttem. Nem is örülsz nekem?

-           Dehogynem! Későre jár. Gyere be a hálóba és aludjunk!

Ezután Tiberio átkarolta Pandorát. Pandora magában így gondolkozott.

-           Jaj, Tiberio, ha tudnád, hogy csak azért jöttem vissza hozzád, hogy megbosszuljam mindazt a megaláztatást, amit el kellett tűrjek tőled? Most meg fogod tudni, mi az igazi szenvedés, drága Tiberio!

17.-18. rész

0

17. rész

Perlekedések

Montijo ház

Fernando a nappaliban várja anyját és Lucreciát.

-    Mi történt fiam?

-    Fernando, hol jártál az éjjel? Halálra aggódtuk magunkat miattad!

-    Lucrecia, anya! Magyarázatot követelek! Miért titkoltátok el előlem, hogy az első feleségem, Mercedes életben van és mind idáig börtönben volt! Hogy voltatok képesek ezt tenni szegénnyel és hazudni éveken át?

Berenicet és Lucreciát váratlanul érték Fernando vádjai. Mindketten láthatóan idegessé váltak.

-    Na de mire véljem ezeket a vádaskodásokat, fiam? Te hallod magad?

-    Természetesen tudom, mit beszélek. Ti ketten tettétek tönkre az életemet, azzal, hogy Mercedest ártatlanul megvádoltátok és börtönbe küldtétek! Nekem pedig képesek voltatok azt hazudni, hogy meghalt!

Lucrecia ideges lett és próbált sírást színlelni.

-    Hogy vagy képes ezzel vádolni engem és édesanyádat?

Ez az asszony itt az életét szentelte neked. Én pedig felneveltem a gyermekeidet, a sajátjaimként!

-    Na persze, ezért bánsz úgy velük, mint a kutyákkal! Már nem hatnak meg a könnyeid, Lucrecia. A legaljasabb nő vagy akit ismertem. És te anya, te talán még nála is rosszabb vagy! Mindig is gyűlölted Mercedest és tönkretettél engem, mert tudod, amióta megkaptam a halálhírét, egy nyugodt napom sem volt. Te vagy a legönzőbb és leggonoszabb asszony a világon. Neked kellett volna börtönben ülnöd hosszú éveken át.

-    Nem engedem meg, hogy így beszélj velem, fiam! – kiabált Berenice és pofon ütötte Fernandot.

-    És ezek után, még képes vagy kezet emelni rám? Mint egy rossz gyerekre?

-    Fiam, értsd meg! Mindent a te érdekedben tettem.

-    Hazugság! Ezt akartad elérni? Hogy elvegyek egy nőt, akit sosem szerettem?!

Ezután Fernando megragadta Lucrecia karját.

-    Te pedig most azonnal szeded a sátorfád és eltűnsz ebből a házból!

-    Nem teheted ezt, Fernando!

-    Valóban? És miért nem?

-    Mert ha kidobsz innen, akkor elmondom a gyerekeidnek, hogy nem én vagyok az igazi anyjuk és hogy hosszú éveken keresztül hazudtál nekik a származásukat illetően.

Fernando elengedte Lucreciát, sóhajtott egy nagyot és leült a kanapéra.

-    Mondd, mit nyernél ezzel?

-    Ha elmondom az igazat, a gyerekeid örökre meggyűlölnek téged. Ezt ugye nem akarod, drága Fernando?

-    Aljas vagy, Lucrecia!

-    Az lehet, de te sem vagy egy szent, Fernando! Mit gondolsz, megéri neked az, hogy a gyermekeid egy életre elforduljanak tőled?

-    Rendben, Lucrecia. Ezúttal te nyertél. Itt maradhatsz ebben a házban! De! De ha megtudom, hogy bármiben is mesterkedsz, vagy bármit is tervezel Mercedes ellen, esküszöm, a saját kezemmel foglak megfojtani!

Berenice közbeszólt.

-    Ugyan, mit árthatna annak az asszonynak?

-    Á, még egy kérdés. Azon az estén, amikor Mercedes szabadult, megtámadták és meglőtték. Nem lehet, hogy a ti kezetek van ebben a dologban is.

Berenice felháborodott.

-    Ez már mégis csak túlzás, fiam! Képes vagy bennünket gyilkossági kísérlettel gyanúsítani?

-    Nos, a történtek után, bármit kinézek belőletek.

 

Mexikóváros.

Egy fekete Limuzin parkol le a San Luis Egyetem előtt. Egy elegáns férfi száll ki belőle, aki elegáns öltönyt és makkos cipőt visel. Szemén napszemüveg, fején csodaszép kalap.

-    Óhajt még valamit, uram?

-    Nem. Köszönöm. Várjon meg itt, nem soká visszajövök.

Mateo úr körülnézett.

-    Szóval ez az a híres egyetem, ahol a fiam tanít…

Ezután a főbejárat felé vette az irányt, az ajtóban még megállt kicsit nézelődni, majd bement az épületbe.

 

Montijo ház

Fernando a kanapén ülve gondolkozik, majd egyszer csak kipattan a fejéből egy rémes gondolat.

-    Te jóságos Isten! Ez nem lehet igaz. Ha Mercedes életben van, és nem váltunk el, én feleségül vettem Lucreciát. Tehát bigámista lettem.

 

18. rész

A hazugság

A másik szobában.

Lucrecia körbe-körbe járkál.

-    Jaj, lányom! Ülj már le, ahogy nézlek, elszédülök.

-    Nem szabad lett volna, hogy Fernando mindenről értesüljön! Ez a végemet jelentheti. Meg kellett volna ölnünk Mercedest még akkor, 20 évvel ezelőtt.

-    Csillapodj. Mercedes nem jelent veszélyt rád.

-    Már hogyne jelentene veszélyt rám! Elvehet tőlem mindent! Fernandot, az otthonomat és a szabadságomat! De nem fogom ennyiben hagyni. Önként fellépek Mercedes ellen, és ha kell újra megpróbálom megölni! És ezúttal nem hibázok. Számíthatok önre, Berenice asszony?

-    Természetesen számíthatsz rám, támogatlak. De jobb lenne ezt az ügyet végleg lezárni. És nem hiszem, hogy szükséges megölni. Elég ha megfenyegetjük kicsit, hogy tűnjön el!

 

A kertben

Maria Elena épp az egyik padon ül és egy hideg üdítőt iszogat. A kertész messziről kiszúrja a lányt. Nagyon vonzónak és szépnek találja, ezért leszakít egy szál rózsát és odamegy hozzá.

-    Kisasszony, megengedi?

Ezután átnyújtotta neki a rózsát.

-    Jaj, köszönöm szépen. Te vagy az új kertész?

-    Igen. Sajnos csak egy kertész vagyok. De szeretem a munkámat, szeretem a növényeket, szeretem a virágok illatát.

-    Igen, én is imádom a virágokat és a rózsa a kedvencem.

-    Nem néz le engem, amiért szegény vagyok, kisasszony?

-    Jaj, már miért néznélek le? Hová gondolsz? Én senkit sem ítélek meg a vagyona alapján. Sokkal fontosabb az, ami belül van, a szívedben.

-    Tudja, kisasszony. Magának mindene megvan. Szerető család, gondoskodó szülők. Nekem mindez nem adatott meg.

-    Na de miért mondod ezt?

-    Nem akarom ezzel terhelni a kisasszonyt.

-    Ugyan, mondd már. Szívesen meghallgatlak. Valami baj van?

-    Kisasszony. Csak annyit mondhatok, ilyen tiszta szívű kedves lánnyal még sehol sem találkoztam. A jóisten áldja meg magát. Most megyek dolgozni!

-    Te pedig nagyon kedves fiú vagy. Apukám is nagyon kedvel téged, ezért alkalmazott, és kérlek, ne magázz, jó? Lehetünk barátok.

Diego ezután visszament füvet vágni.

-    Micsoda gyönyörű lány. De biztos, hogy ügyet sem vet egy ilyen nincstelen senkire, mint én.

 

San Luis Egyetem.

Don Mateo körbejárta az épületet. Végül megtalálta a fiát az egyik irodában. Bekopogott, Juan Pablo ajtót nyitott neki, ám teljesen elcsodálkozott, amikor meglátta tulajdon apját.

-    Szervusz, drága fiam! Jó újra látni!

-    Te???

-    Igen, én. Át sem öleled az apádat?

-    Nekem nincs apám. Az én apám meghalt azon a napon, amikor én börtönbe kerültem. Ez a jó ember a kisujját sem mozdította értem 10 éven át.

-    Na de kérlek, fiam. Értsd meg.

-    Mit értsek meg? Hogy én fizettem meg egy olyan bűnért, amit te követtél el? Mindent előre elterveztél. És ezek után még képes vagy idejönni? Tudod, mit? Tűnj el most azonnal, mert dolgozom! Sok dolgom van és nem érek rá!

-    Kérlek, fiam. Csak 5 percet hadd raboljak el az idődből!

-    Egyetlen másodpercet sem, értetted! Tűnj el az életemből mindörökre!

Ezután becsapta az ajtót és visszaült a székébe.

-    Az apám, a saját apám… Hogy lehet ennyire cinikus?

 

Kórház, Mercedes kórterme, esti órák

Valaki közeledik. Hosszú fekete kabátot és magas szárú cipőt visel. Mercedes, amint meglátja, nagyon megriad.

-    Te?!

-    Igen, én vagyok az, Lucrecia! Eljöttem, hogy elmondjam az igazat Fernandoról.

-    Te átkozott gyilkos! Hagyj engem!

-    Ha tudni akarod, a te drága Fernandód mindenben a bűntársunk volt. Csak hallgatott, mert túlságosan gyáva! Nem tud kiállni saját magáért sem!

-    Ez nem igaz!

-    De persze, hogy igaz! Csak te, nagyon ostoba vagy. És ha megpróbálsz megvádolni engem, esküszöm, nem habozok, azonnal megöllek! Értetted? És felejtsd el örökre Fernandot! Ő nem szeret téged! De ugyan már! Téged senki sem szeret! Ki volna képes szeretni egy utolsó börtöntölteléket? Haha... nevetséges. Na, de most megyek! Csak bejöttem kiélvezni a szenvedésedet! Te börtönszökevény!

15.-16. rész

0

15. rész

A szeretet csodái

Fernando szeme könnybe lábadt, ráhajtotta a fejét Mercedes párnájára, és a következőt súgta az asszonynak.

-     Esküszöm! Az anyám és Lucrecia soha többé nem árthatnak neked!

-     Jaj, Fernando. Számomra már nincs remény. Elvettek tőlem mindent és mindenkit ami fontos volt. Először az otthonomat, a férjemet, akit mindennél jobban szerettem, és a kislányomat.

-     De mindent vissza fogsz szerezni! Mivel te életben vagy, a házasságom Lucreciával érvénytelen. Ki fogom tenni őt az utcára és újra elfoglalhatod a téged megillető helyet.

-     De ez nem ilyen egyszerű! A lányom semmit sem tud rólam, azt sem tudja, hogy létezem. Azt hiszi, Lucrecia az anyja.

-     Elmondjuk neki az igazságot, és idővel meg fogja érteni. De most, nem adhatod fel, Mercedes! Harcolnod kell azért, amit elvettek tőled. Most pedig próbálj meg aludni. Pihenned kell. Ígérem egész éjjel itt maradok veled. El sem fogok mozdulni.

-     Köszönöm, Fernando! De jobb lesz, ha hazamész. Otthon biztosan aggódnak miattad.

-     Erről szó sem lehet. Itt maradok veled. Majd hazatelefonálok, hogy ne aggódjanak.

Fernando úr így is tett. Egész éjjel el sem mozdult Mercedes mellől. Még egy ideig beszélgettek, majd nemsoká mindketten elaludtak.

 

Casa Montijo

Lucrecia nem tud elaludni. Idegesen járkál fel s alá a folyosón, és próbálja hívni Fernandot, akinek a telefonja folyton ki van kapcsolva.

-    A fene egye meg! Ez a nyomorult valahol szórakozik!

Maria Elena szobája

Valaki beront az ajtón, mire a lány felébred.

-    Jaj, anya. Megijesztettél!

-    Nem tudod, véletlenül, hogy apád miért nem jött még haza?

-    Üzleti találkozóra ment. Nemrég küldött egy SMS-t. Neked nem mondta?

-    Hát, képzeld el, hogy nem! Úgy látszik, itt mindenről én értesülök utoljára. Különben is miféle üzleti találkozóra mehetett az apád? Már éjfél is elmúlt. Tudsz valamit, Maria Elena, amit én nem tudok?

-    Jaj, ugyan már, mit tudnék! Tudod, hogy apa elfoglalt ember. Néha kimarad éjszakára. Jó persze, én is ideges lettem, de miután elküldte az üzit, megnyugodtam.

-    És nekem miért nem szóltál?

-    Mert azt hittem, tudsz róla. Jaj, meg különben sem akartalak zavarni ilyen későn. Honnan tudhattam volna, hogy még fenn vagy. Most pedig had aludjak, nehéz napom lesz. Dupla spanyol órával kezdek.

-    Megint azzal a jóképű tanárral?

-    A neve Juan Pablo!

-    Figyelmeztetlek, drágám, ha megtudom, hogy flörtölgetsz a tanároddal, esküszöm, kiveszlek a San Luis Egyetemről és internátusba adlak!

-    Jaj, anya. Én nem flörtölgetek senkivel.

-    Ajánlom is. Jó éjt drágaságom. Hánykor kezdesz holnap?

-    8 órakor.

-    Nagyszerű! Úgy sincs semmi dolgom. Beviszlek az iskolába, hogy ne kelljen gyalogolnod.

-    Jaj, köszi, de erre nincs szükség. Közel van a suli.

-    Már pedig azt mondtam, hogy beviszlek. Ne ellenkezz velem! Most pedig aludj, mert nem fogsz tudni felkelni!

Ezután Lucrecia becsukta az ajtót, majd magában így gondolkozott.

-    Remek! Holnap újra láthatom a jóképű Juan Pablot!

 

Kórház, másnap reggel

Fernando négyszemközt beszél a doktorral.

-    Doktor úr, ezt az asszonyt az elmúlt éjjel megpróbálták megölni, ezért szeretném megkérni magát, hogy különösen figyeljen a betegre. Ne engedjen be hozzá senkit, értette?

-    Természetesen, uram. Efelől ne aggódjon.

-    Köszönöm, doktor.

Ezután Mercedeshez fordult.

-    Ígérem, hamarosan újra meglátogatlak. Ezentúl vigyázni fogok rád, úgy ahogy régen.

 

16. rész

A szembesítés

San Luis Egyetem előtti tér.

Lucrecia kocsival elvitte Maria Elenát és Carolinát a San Luis Egyetemre, annak reményében, hogy talán látja Juan Pablot. Ám hiába leselkedett ki a kocsiból, a tanár urat sehol sem látta. Bemenni pedig nem akart, az túlságosan feltűnő lett volna. Az asszony kissé nyugtalan. A lányok már szeretnének kiszállni a kocsiból.

-    Anya, megérkeztünk!

-    Én is látom, Carolina!

-    Akkor mire várunk?

-    Csak nézelődtem, olyan szép ez a környék. Na de most már ideje indulnotok. Ja, ahogyan az órarendetekben láttam, neked Carolina ma 5 órád van, tehát 1-re itthon leszel, te Maria Elena pedig 4 órára legyél itthon. Nem tűrök késést! Értettétek?

A lányok elköszöntek, majd kiszálltak a kocsiból és elindultak a suli bejárata felé.

-    Hol lesz órád, Caro?

-    A könyvtár melletti előadóteremben, neked?

-    Fent a harmadikon, Juan Pablo tanár úrral.

-    Á, ő az új tanár ugye? Azt hallottam, nagyon jóképű.

Maria Elena ekkor nem mást látott vele szembejönni, mint Juan Pablot. Még messze volt, ezért összesúgott Carolinával.

-    Ő az.

-    Télleg, nagyon jóképű…

-    Jó reggelt tanár úr.

-    Jó reggelt, hölgyeim. Megkérdezhetem, hol is lesz az első óránk, Maria Elena?

-    Fent a harmadikon, ahol a legutóbb is.

-    Á, na persze. Kissé szétszórt vagyok ma. Akkor 10 perc múlva ott találkozunk.

Juan Pablo szelíden mosolygott egyet a lányra, majd továbbment.

Maria Elena teljesen odavolt.

-    Megjegyezte a nevemet! És rám mosolygott, láttad?

-    Igen, nővérkém. Látom, hogy belezúgtál az új tanárodba.

-    Jaj, dehogyis! Megőrültél?

Ezután Carolina nevetett egyet és tovább ment. Nem vette észre, hogy vele szemben is jönnek, csak arra lett figyelmes, hogy beleütközik valamibe. Természetesen az összes könyvét elejtette. Lehajolt, hogy felszedje azokat, majd felnézett, egy jóképű srácot látott.

-    Jaj, bocsáss meg, segítsek?

-    Az jó lenne, ha már nekem jöttél.

Gabino leguggolt, hogy segítsen a lánynak.

-    Már bocsánat, szépségem, de te jöttél nekem! Az én nevem Gabino!

-    Az enyém Carolina.

Ezután mélyen egymás szemébe néztek, majd Gabino kezet csókolt a lánynak.

-    Örülök, hogy megismerhettelek. Már is szebbnek indult a napom. Na de bocsáss meg, most lépnem kell. Nemsokára órám lesz.

-    Hol lesz órád?

-    Nem tudom.

A lány elmosolyogta magát.

-    Hogyhogy nem tudod? 1 perc múlva csengetnek.

-    Jaj, tudod elvesztettem az órarendem. De majdcsak megtalálom a termet, különben is a tanárjaim már mind hozzászoktak a késéseimhez. Mellesleg egy ilyen szép lány miatt megéri pár percet késni nem?

Carolinának látványosan tetszett Gabino monológja.

-    Na, menj már mert tényleg elkésel.

-    Nem baj, majd azt mondom, feltartottál!

Carolina nevetni kezdett és a fejét rázta.

-    De bolond vagy!

-    Na jó, léptem. Most az új irodalomtanárral lesz órám és nem kéne rossz benyomást kelteni benne.

-    Az új tanárral? Akkor nem véletlenül a nővérem csoporttársa vagy?

-    Ki a nővéred?

-    Maria Elena Montijo.

-    Deeee! Igen, egy szakon vagyunk!

-    Akkor tudom, hol vagytok. Fönt a harmadikon a nagyelőadóba.

-    Á na persze. Hogy is felejthettem el. Köszi.

-    Igazán nincs mit.

Gabino mélyen Carolina szemébe nézett.

-    Örültem, hogy megismertelek. Remélem mielőbb viszontláthatlak.

Ezután továbbment. Carolina teljesen odavolt.

-    Istenem, milyen helyes fiú!

Gabino sietett a nagy előadóba, természetesen az óra már kb. 5 perce elkezdődött. Bekopogott, majd kinyitotta az ajtót, és beköszönt.

-    Szép napot, hello, üdv mindenki! Üdv. tanár úr, bocsánat a késésemért!

-    Üljön le fiatalember. Ha jól emlékszem, maga az előző alkalommal is elkésett.

-    Á, igen tudja, tanár úr, hogy van ez. Ezek a szünetek olyan rövidek, csak szaladozok össze-vissza, mint a mérgezett egér és mire ideérek, maga mindig bent van.

-    Fiatalember, sok a szöveg! Kérem foglaljon helyet.

Gabino Maria Elena mellett foglalt helyet.

-    Jaj, Gabino. Te folyton elkésel. Direkt csináldo, mi? Hogy felhívd magadra a figyelmet.

-    Nem, nem. Dehogy. Tudod, a húgoddal beszélgettem.

-    Hogy mi? Az én húgommal? Honnan ismered?

-    Majd ő elmeséli, most figyeljünk a tanár úrra.

Juan Pablo megvárta, amíg teljes csend lett és elkezdte mondandóját.

-    Kedves hallgatók! Ez a második irodalomtörténet óránk, amelyet én tartok. Mint már azt említettem, előző irodalom tanárjuktól én vettem át ezt a kurzust. Tudniuk kell, hogy ez év végén ebből a tárgyból egy fontos kollokviumot kell tenniük, ami azt jelenti, hogy szóbeli vizsgán fogják megmérettetni a tudásukat. Ahhoz, hogy a vizsgájuk sikeres legyen, szükséges, hogy bejárjanak az órákra. Természetesen, ha valami oknál fogva nem tudnak bejárni, az a maguk dolga, attól még a számonkérés nem fog elmaradni. Javaslom ezeknek a hallgatóknak, hogy kérjenek segítséget tőlem, vagy valamelyik csoporttársuktól. Mindemellett, javaslom, hogy jegyzeteljenek az óráimon. De persze használhatják a szakirodalmakat is, kinek mi a szimpatikusabb. Maguknak ez az utolsó évük, így van? Ha szeretnének sikeresen levizsgázni, akkor fontos, hogy tanuljanak a saját érdekükben. Most pedig elkezdeném az óra anyagát. Ma Miguel de Cervantesről fogunk tanulni.

Az új tanár megnyerte a csoport nagy részének tetszését, de különösképpen Maria Elenáét. A lány figyelmes szemekkel hallgatta a tanár úr szónoklását.

 

Montijo ház

Fernando a nappaliban várja anyját és Lucreciát.

-    Mi történt fiam?

-    Fernando, hol jártál az éjjel? Halálra aggódtuk magunkat miattad!

-    Lucrecia, anya! Magyarázatot követelek! Miért titkoltátok el előlem, hogy az első feleségem, Mercedes életben van és mind idáig börtönben volt! Hogy voltatok képesek ezt tenni szegénnyel és hazudni éveken át?

13.-14. rész

0

13. rész

Nincs bocsánat!

Kórház

A mentők bevitték a beteget, az orvos azonnal átszállította a sürgősségi osztályra. Egészen véletlenül Fernando úr is arra sétálgatott, éppen az éves kivizsgálására ment, amikor látott mellette elhaladni egy hordágyat. Különös érzés fogta el. Követni kezdte, majd megkérdezte az ápolókat.

-   Mi a baja? Súlyos?

-   Igen. Úgy tűnik, rablók támadták meg!

Fernando ránézett a betegre.

-   Ezt nem tudom elhinni! Mercedes?!

-   Mi történt uram? Ön talán ismeri a beteget?

-   Ez most nem fontos. Hol van az orvos?

Fernando a háta mögé nézett, ott állt az orvos.

-   Kérem, doktor úr! Tegyenek meg mindent, hogy megmentsék! Esküszöm, ha a beteg meghal, akkor maga elveszíti az állását!

-   Nyugodjon meg uram, természetesen minden tőlünk telhetőt megteszünk!

Berenice asszony a folyosó másik végéről figyeli az eseményeket.

-   Ez nem igaz! Mit keres itt Fernando? Jobb lesz, ha eltűnök, mielőtt gyanút fogna.

Mercedes elhagyta a kórházat, lement a kocsijához, majd ezt mondta a sofőrnek.

-   Vigyen haza! Majd később visszajövünk!

 

Valentináék háza

A család az asztalnál ünnepel.

Valentina:        Nagyon örülök, hogy Didier elment, így újra végre együtt lehetek Gabinoval.

Elisa:               Remélem ezúttal meg fogod becsülni, nem úgy mint pár évvel ezelőtt.

Carlos:             Ugyan, drágám! Ne rágódj ezen. Akkor még nagyon fiatalok voltak, szinte gyerekek.

Valentina:        Apának igaza van.

Elisa:               Szerintem nem ártana egy kicsit lefogynod, lányom!

Valentina:        Szerinted én nem ezt akarom? Szerinted engem nem zavar hogy dagadt vagyok? Hányszor megpróbáltam már.

Elisa:               Tudom, lányom, tudom. De akkor sem árt, ha diétázol kicsit.

Valentina:        Jól van, én megyek lefeküdni. Elment a kedvem az ünnepléstől!

Carlos:             Miért csináltad ezt, Elisa? Miért kellett a lányunk szemére vetned a testsúlyát.

Elisa:               Csak a saját érdekében tettem.

 

Juan Pablo lakása

Csörög a telefon. Juan Pablo felveszi.

-     Hallo.

-     Szervusz, fiam!

-     Apa?

-     Igen, én vagyok. Azért telefonálok, hogy holnap reggelre Mexikóvárosban leszek.

-     Na ne! Ez váratlanul ért.

-     Nem is örülsz fiam?

-     Hogy kérdezhetsz olyat, hogy örülök-e, amikor neked köszönhetően tíz évet ültem ártatlanul.

-     Jaj, te még mindig ezen rágódsz? Örülj neki, hogy már szabad vagy. A múltat pedig ideje lezárni. Add meg a címedet, holnap meglátogatlak.

-     Nem adok ki neked semmilyen információt. Miért tenném? Ha netán megharagszol, legyen hová küldened a bérgyilkosaidat?

-     Haha. Ne beszélj ostobaságokat. A fiam vagy.

-     Engem legalább elismersz. De ugye nem felejtetted el, hogy van egy másik fiad is.

-     Ne is említsd azt a semmirekellő Diegot, ő nem a fiam!

-     Képes vagy megtagadni. Miféle ember vagy te, kedves Mateo?

-     Jaj, fiam, te sosem fogsz megérteni. Remélem lesz annyi tisztesség benned, hogy 10 órakor kijössz elém a reptérre.

-     Nem lehet. Órát tartok az egyetemen.

-     Te egyetemen tanítasz? Mégis mióta?

-     Tudod, a börtönben elegendő időm volt ahhoz, hogy tanuljak. Miután kikerültem, pár évvel ezelőtt továbbképesítettem magam és diplomát szereztem. Most végre sikerült elhelyezkednem a San Luis egyetemen, de tudod mit, nem tartozok neked magyarázattal.

-     San Luis egyetemen? Oké. Holnap délre ott leszek.

-     Ne! Tudod mit, inkább találkozzunk 10-kor a reptéren.

Ezután Juan Pablo letette a telefont.

-     Ez nem igaz! Miért kellett visszatérnie? Lehet, hogy ismét tervez valamit?

 

14. rész

A nagy döbbenés

Kórház.

Fernando úr fel s alá járkál. Az orvos végre kijön a kórteremből.

-     Hogy van?

-     Súlyos az állapota, sok vért vesztett. Ki kell vegyük a golyót a szervezetéből.

-     Kérem, doktor úr! Mentse meg a hölgyet!

-     Már mondtam, minden tőlünk telhetőt megteszünk! Ami biztató, hogy habár két lövést is kapott, a golyó nem ért fontosabb szerveket.

-     Akkor van esély rá, hogy felépül?

-     Egyelőre még semmi biztosat nem mondhatok.

Ezután Fernando úr megragadta az orvost ingje nyakánál és magához húzta.

-     Ha a hölgynek bármi baja lesz, én magát feljelentem, értette?

-     Na de kérem, uram! Nyugodjon meg! Ez az egész nem csak tőlem függ!

-     Bocsásson meg doktor úr, de nagyon ideges vagyok.

-     Megértem, uram.

 

Montijo ház

Berenice és Lucrecia a nappaliban beszélgetnek.

-     Jaj, le kéne feküdni, Lucrecia!

-     Képtelen vagyok elaludni mindaddig, amíg az az átkozott nő életben van.

-     Jaj, Lucrecia. Igazából van egy nagy gond. Nem tudom miért, de láttam ma Fernandot a kórházban.

-     Ezt nem hiszem el. Szerinted lehetséges, hogy megsejtett valamit Mercedesről? Jaj, ezt nem hiszem el, végünk van,

-     Ne idegeskedj annyit. Az, hogy kiderül, hogy Mercedes nem halt meg, nem jelenti a bukásunkat. Mellesleg, ő azt sem tudja, hogy mi adtuk ki a parancsot a Montijo testvéreknek, hogy tegyék el őt láb alól.

-     Valente és Vinnie semmiképp nem beszélhetnek.

-     Ugyan. Mercedes róluk sem tud, nem látta a támadói arcát…

-     Jó, jó, ezt tudom. De ha Mercedes felépül, akkor kiderül, hogy mit tettünk vele. Ezért kell megölnünk őt.

-     Hát akkor nagyszerű! Menj csak be most és öld meg. És ha összetalálkozol Fernandoval? Mit mondasz neki? Talán azt, hogy bejöttem megölni a drága ex-nejed?

-     Ez az egész balul sült el. A fiaid nem végeztek elég alapos munkát!

-     Annak a Mercedesnek több élete van mint egy macskának. A börtönben is megpróbáltad már párszor megöletni emlékszel? Ő túlélte.

-     Igen. Azt túlélte. De ezt nem fogja. Holnap amint Fernando hazajön bemegyek a kórházba és végzek vele. Ahogyan végeztem Luceroval is.

-     Örülök, hogy elvégzed ezt a munkát. Mert igazából, én képtelen lennék rá saját kezűleg.

-     Jaj, drága anyósom, hány ember élete szárad már a lelkeden? Szerinted nem tudom, hogy te ölted meg a férjedet. Mindig is titkoltad előttem.

-     Nem akarok erről beszélni, Lucrecia. Lefekszem inkább. Jó éjszakát.

Berenice elhagyta a szobát.

 

Local bár

Gabino, Alberto és Roberto néhány pohár ital mellett beszélgetnek.

Gabino:    Szóval találtatok egy félholt asszonyt.

Alberto:    Igen. Nagyon csúnyán helyben hagyták.

Gabino:    Sajnos itt errefelé gyakori az erőszak.

Roberto:  Ez a baj. Egyébként hoztam magammal egy kis anyagot. Nem akarjátok velem elszívni?

Gabino:    Tudod jól, hogy nem vagyok híve az ilyesminek.

Alberto:    Én sem szeretném. Már rég leálltam vele.

Roberto:  De egyszer lehet kivételt tenni, nem?

Gabino:    Semmi kedvem hozzá. Várjatok, hívásom van.

Gabino félrevonult.

-     Hallo.

-     Szia szívem!

-     Valentina. Mi újság? Otthon vagy?

-     Igen. Nem akarsz átjönni?

-     Igazából most nem alkalmas. Itt vagyok a Localban. Kicsit sokat ittam. Ilyen állapotban nem jelenhetek meg nálatok.

-     Hát jó. Nekem mindegy.

-     De ha gondolod, találkozhatunk. Gyere ide a bár elé aztán ellépünk valamerre. Mondjuk elmehetnénk vacsorázni.

-     Okés. Félórán belül ott vagyok.

 

Kórház

Fernando a folyosón sétálgat, amikor kijön a doktor Mercedes kórterméből.

-     Uram!

-     Hogy van a beteg?

-     Már jobban. Túl van az életveszélyen. Ha ragaszkodik hozzá, most bemehet, de kérem, ne maradjon sokáig és ne zaklassa fel semmivel se!

-     Köszönöm doktor úr.

Fernando bement. Mercedes éppen ébredezett. Amikor kinyitotta a szemét, nem akarta elhinni, amit lát. Kiabálni kezdett.

-     Neeeee. Ezt nem hiszem el! Fernando? Mit keresel itt? Meg akarsz ölni.

-     Kérlek, neee! Mercedes! Nyugodj meg! Én nem akarlak, sosem akartalak bántani téged. Miért kellett eltűnnöd az életemből? Azt hittem meghaltál! Ezt hitették el velem!

-     A feleséged, Lucrecia és az anyád börtönbe zárattak. Azzal vádoltak, hogy megöltem a férjemet. De nem én voltam. Esküszöm!

-     Jó tudom, most ne idegeskedj! Én mindig hittem az ártatlanságodban. De Lucrecia és az anyám kitalálták, hogy öngyilkos lettél.

-     Azért tették, hogy elválasszanak tőled. Lucrecia és Berenice mindent alaposan kiterveltek. Megölték a férjemet, azért, hogy utána engem vádoljanak. És elvették a kislányomat is!

Mercedes sírva fakadt.

-     A lányod hamarosan meg fog ismerni téged.

-     Mesélj a lányomról, Fernando.

-     Most ne. Pihenned kell, Mercedes. Esküszöm, amint jobban leszünk, elutazunk innen messzire. Te, én, a lányunk és Carolina.

-     Ki az a Carolina?

-     A kisebbik lányom, aki Lucrecia ikertestvérétől született. Lucero kedves és jóravaló asszony volt.

-     És miért vetted feleségül mégis Lucreciát?

-     Mert Lucero az esküvőnk után néhány hónappal meghalt.

-     Sajnálom, Fernando. Úgy látszik a halál beárnyékolja az életünket. Én mindenkit elveszítettem.

-     De vissza fogod szerezni! Mindent visszaszerzel! Végre szabad vagy! Van egy közös gyerekünk. Elválok Lucreciától és feleségül veszlek. Elmegyünk messzire és új életet kezdünk!

Fernando szeme is könnybe lábadt, ráhajtotta a fejét Mercedes párnájára, és a következőt súgta az asszonynak.

-     Esküszöm! Az anyám és Lucrecia soha többé nem árthatnak neked!

11.-12. rész

0

11. rész

A gyilkossági kísérlet

-   Lucrecia asszony?

-   Igen én vagyok. Mi történt, Toledo?

-   Szeretném közölni magával, hogy a rab nő kiszabadult és pontosan ebben a percben készül elhagyni New Yorkot.

-   Ez nagyszerű! Kövesd őt! Szállj fel a repülőgépre és informálj arról, hová megy.

-   Hát ez kicsit nehéz lesz. De amennyiben kifizet, hajlandó vagyok megtenni.

-   Jaj, persze, hogy kifizetlek! Te csak tedd amit, mondtam. Mercedesnek még ma este meg kell halnia!

Lucrecia ezután letette a kagylót, majd elővette a az út-idő térképet.

-   Tehát ha most indul az Egyesült Államokból akkor repülővel 2 óra alatt érkezik meg Mexikóvárosba. Megvárom, míg Toledo felhív és utána értesítem a Montijo fivéreket.

-   Na mi újság? Voltál a fiaim barlangjában?

-   Igen. Figyeljen, Berenice asszony, maga szerint mennyi idő, mire a mi kis szökevényünk Los Angelesből Mexikóvárosba repül?

-   Egy órahossza körülbelűl.

-   Akkor máris szólnom kell a fiúknak.

-   Már tárcsázom is a számot… Tessék beszéljen Valentével!

-   Hallo, te vagy az mama?

-   Valente! 1 óra múlva legyél a Mexikói repülőtéren!

-   Ott leszek. Vinnie-t is viszem magammal.

-         Nem szabad hibáznotok, Valente!

-         Én sosem hibázok, anyám! Legyél nyugodt, Vinnievel tökéletes munkát fogunk végezni! Az a nő ma éjjel meghal!

Ezután Berenice letette a kagylót. Lucrecia elégedetten mosolygott.

-   Ütött az utolsó órád, kedves Mercedes!

 

Mexikóváros, repülőtér.

Egy félóra sem telt bele és a Montijo testvérpár már a repülőtéren tartózkodott, várva a ma esti áldozatot.

-   Idefigyelj. Vinnie! Első dolgunk az lesz, hogy megvárjuk, amíg mindenki leszáll a gépről. Utána követni fogjuk az asszonyt.

-   És mikor fogunk lecsapni rá?

-   Megvárjuk a kellő pillanatot, és amikor egyedül lesz, akkor eljött a mi időnk!

-   A főnökasszony biztosan nagyon elégedett lesz, ha kinyírjuk a rab nőt!

 

Ez idő alatt Lucrecia és Berenice a nappaliban beszélgetnek.

-   Jaj, Lucrecia, drágám! Miért kell neked az én fiaimat bevonni a saját üzleteidbe?

-   De ez nem csak az én üzletem. A maga érdeke is, hogy Mercedes eltűnjön, máskülönben kiderülne, hogy mit tettünk vele húsz évvel ezelőtt.

-   Hát igen. Ebben igazad van. De a fiam semmiről sem tudhat.

-   Természetesen nem… Szerintem rajtad és rajtam kívül senki sem tudja, hogy Mercedes életben van.

Amire azonban nem számítottak, hogy az ajtóban álló Fernando mindent hallott és éktelen haragra gerjedt.

-   Hogy Mercedes életben van? Lucrecia! Anya! Magyarázatot követelek!

-   Jaj, nem fiam, félreértettél valamit.

-   Tisztán hallottam mindent és nekem ne mondjátok, hogy ő egy másik Mercedes mert azt nem veszem be! Mindvégig becsaptatok engem.

-   Fernando! Meg kell hallgatnod engem és édesanyádat.

-   Hmm… Kíváncsi vagyok, ezúttal milyen magyarázattal álltok elő!

Berenice összeszedte minden erejét és gondolatát, és a következő mesével állt elő.

-         Mercedes, a barátnőm, aki 10 évig kómában feküdt, ugyanis egy súlyos baleset áldozata lett. Mindenki halottnak hitte. Azonban az imént felhívott az orvosa, és közölte velem, hogy az én drága barátnőm életben van! De az akarata, hogy senki se tudja meg, hogy életben van, hiszen a saját férje akart végezni vele.

Fernando elgondolkozott magában, természetesen semmit sem hitt el anyja meséjéből, mégis belement a játékába.

-   Hát persze. Gondolhattam volna. Az én feleségem, Mercedes sok éve halott…

-   A feleséged? Én vagyok a feleséged, Fernando.

-   Akkor pontosítok. Az első feleségem, akit mindennél jobban szerettem. Jó éjszakát!

Ezután kisétált az ajtón.

-   Biztos, hogy arról a Mercedesről beszélnek. Szóval mégis életben van. De akkor mi lehet vele? Hol volt ennyi éven keresztül? Biztos, hogy ez is anyám és Lucrecia műve volt! Meg kell találnom Mercedest!

 

Mexikóváros, repülőtér

A Montijo testvérek lesben álltak. Leszállt egy repülőgép. A kiszálló utasok közt feltűnt egy fekete hajú, fekete szemű csinos nő. A Montijo testvérek egyből felismerték.

-   Nézd Vinnie! Ő az!

-   Nahát, milyen csinos hölgyemény! Mit szólnál, ha mielőtt megölnénk, egy kicsit fajtalankodnánk vele!

-   Ostoba barom! Erre most nincs idő! Azt a megbízást kaptuk, hogy végezzünk vele!

Valente és Vinnie észrevétlenül követni kezdték az asszonyt. Mercedesnek rossz előérzete volt, de akárhányszor hátranézett, senkit sem látott. De nagyon félt. A sötét utcában sétál, és érzi, hogy valaki követi.

-   Vinnie! Itt az idő! Te várj meg itt.

Ezután Valente felhúzta a sí-maszkot és Mercedes felé tartott.

A következő pillanatban már ott állt az asszony mögött és pisztolyt szegezett a tarkójához. Mercedes nagyon meg volt rémülve. Óvatosan hátrafordult.

-   Mit akar tőlem? Nincs pénzem! Kérem, könyörüljön rajtam.

-   Hallgass! Ez nem rablótámadás! Én parancsot teljesítek.

Ekkor Mercedes az ijedségtől elájult és a földre zuhant. Valente meghúzta a ravaszt és a nő mellkasába eresztett két golyót.

Ezután kipakolta Mercedes táskáját, szétdobálta a cuccait, és megszaggatta a ruháit, hogy ezzel rablótámadás hiszemét keltse

-   Húzzunk innen, Vinnie! Mielőtt kihívják a zsarukat!

A Montijo testvérek elhagyták a tett helyszínét.

 

12. rész

Élet és halál között

Tiberioék háza

Tiberio, José, Silvestre és Pandora összejövetelt tartanak Tiberio házában. Amik jelen vannak: whiskey, pálinka, bor, cigaretta, marihuána. A hangulat már a tetőfokon áll. Mindenkinek jó kedve van, kivéve Pandorát. Neki fáj a feje és szeretne lefeküdni.

Pandora:    Ne igyál már többet, Tiberio! Már ígyis részeg vagy!

Tiberio:      Jól van már, te csendbe legyél!

Ezután mindenki egy hatalmasat nevetett. Tiberio rágyújtott egy füves cigarettára.

Pandora:    Az milyen cigaretta? Ugye nem az, amire gondolok?

Tiberio:      De, ez pontosan az! Ez fű! Szeretnéd kipróbálni?

Pandora:    Isten ments és te is azonnal eldobod!

Tiberio:      Haha! És ki vagy te, hogy parancsolsz nekem, mi?

Én most be akarok tépni! És semmi sem tart vissza!

Pandora:    Menjünk lefeküdni! Ne tedd magad nevetségessé!

Tiberio:      Héj! Nem értem mit beszélsz! Mondtál valamit? Ti hallottatok valamit, fiúk?

Pandora:    Engem ne szégyeníts! Jól van? Gyere lefeküdni azonnal! Silvestre, José, szerintem jobb, ha most hazamentek!

Tiberio:      Eszedbe ne jusson! Ők az én vendégeim! Nem dobhatod ki őket!

José:         Szerintem is jobb, ha megyünk! Unalmas ez a parti.

Sziasztok, további jó veszekedést!

Silvestre:   Élveztem az összejövetelt mindaddig, míg nyugodt volt a hangulat.

A vendégek már mentek is. Tiberio most még idegesebb lett, ugyanis ezzel Pandora azt éreztette, hogy ő parancsol.

Tiberio:      Te nyomorult! Elküldted a haverjaimat!

Pandora:    Úgy viselkedtél mint egy állat! Ha így folytatod, keresek valakit, aki megbecsül!

Tiberio ekkor pofon ütötte barátnőjét, aki elvesztette az egyensúlyát és hátraesett.

Pandora:    Te vadállat!

Tiberio:      Bocsáss meg, de nagyon felhúztál.

Pandora:    Igen? És mivel? Te nyomorult görény! Úgy beszélsz velem, mint egy darab ronggyal, és még meg is pofozol? De utolsó alkalom volt, megértetted?

 

Miami utcái

Roberto és Alberto Miami utcáit járják, amikor hirtelen meglátnak a földön egy szokatlan dolgot, egy földön fekvő asszonyt.

-   Roberto! Itt egy nő fekszik a földön!

-   Biztosan megtámadták. Eszméletlennek látszik. Él még?

Alberto a szívére tette a kezét.

-   Igen! Még él! Gyorsan hívd a mentőket!

Roberto tárcsázta a számot, majd bediktálta a címet.

A mentő perceken belül megérkezett, hogy beszállítsa a kórházba a sebesültet.

-   Jaj, Estefanio barátom, szerinted ki felelős ezért?

-   Nem tudom, errefelé gyakori az erőszak. Lehetett rablótámadás, vagy akár bosszúhadjárat is.

 

Montijo ház, aula

Valente és Vinnie feldúltan és ázottan érnek haza. Lucrecia az előtérben várja őket.

Lucrecia: Végre, hogy megérkeztetek! Elvégeztétek a munkát?

Valente:   Igen, Lucrecia asszony! Vinnie és én tökéletes munkát végeztünk. Persze enyém volt a meló koszos része, én megöltem a nőt, Vinnie pedig őrködött, nem jön-e valaki.

Lucrecia nagyon megörült a hírnek.

Lucrecia: Na de biztos hogy meghalt?

Valente:   Nos, ez nem teljesen biztos, de először a nő elájult, utána a földre zuhant és én két golyót lőttem a mellkasába.

Vinnie:     Ha pedig mégsem halt meg, akkor újra akcióba kell lépnünk, ahogyan anyánk meghagyta.

 

Kórház

A mentők bevitték a beteget, az orvos azonnal átszállította a sürgősségi osztályra. Egészen véletlenül Fernando úr is arra sétálgatott, éppen az éves kivizsgálására ment, amikor látott mellette elhaladni egy hordágyat. Követni kezdte, majd megkérdezte az ápolókat.

-   Mi a baja? Súlyos?

-   Igen. Úgy tűnik, rablók támadták meg!

Fernando ránézett a betegre.

-   Ezt nem tudom elhinni! Mercedes!

 

https://docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AgoveUhZC7KedEl4b1BJREdsTWlOZHFueVFJWHM0Znc

9.-10. rész

0

9. rész

A szabadulás

Montijo ház, nappali.

Berenice és Lucrecia beszélgetnek.

-   Te belegondoltál abba, hogy a mi régi ellenségünk hamarosan kiszabadul?

-   Mercedes?

-   Igen, Lucrecia.

-   Még öt éve van a büntetésből.

-   Le is rövidíthetik, jó magaviselet miatt.

Ekkor belépett Fernando.

-   Ti miről beszéltek, ki az akinek lerövidíthetik a büntetését? Mit titkoltok előttem?

Lucrecia mentegetőzni kezdett.

-   Don Mateo egyik emberéről beszéltünk. Ő egy nagyon veszélyes alak.

-   Mivel is foglalkozik ez a Don Mateo?

-   Ő egy vagyonos üzletember.

-   Szóval meghülyíti az embereket. Olcsón megveszi az árut és jó pénzért eladja. Hát így könnyű meggazdagodni.

-   Nem. Don Mateo üzletei legálisak, mellesleg ő Mexikó összes szállodájának a tulajdonosa.

Ezután Lucrecia kinézett az ablakon, nagyon meglepődött, mert nem mást látott, mint Juan Pablót, aki Diegóval beszélget.

-   Lucrecia, mit nézel annyira?

-   Itt van Maria Elena tanárja és a kertésszel beszélget.

 

A kertben

Juan Pablo valóban Diegóval beszélget.

-   Itt ez a pénz. Fogadd el.

-   De hát mennyi pénz ez?

-   1000 dollár.

-   Nem fogadhatom el. Ez egy félhavi kereseted.

-   Az nem számít. Szükséged lehet rá.

-   Igazán nincs szükségem könyöradományra. A saját két kezem munkájából akarok megélni. Apánk egy semmirekellőnek tart. Sosem fog elismerni. Gondolj bele, mi lenne, ha tudomást szerezne arról, hogy te pénzt adsz nekem.

-   Diego, a testvérem vagy.

-   Csak apáról vagyunk testvérek, de mivel ő nem ismer el…

-   Ugyan, hagyd ezt! Az apánk egy szörnyeteg. Elfelejtetted, hogy miatta ültem tíz évet ártatlanul. Ezentúl semmilyen kapcsolatot nem akarok Mateo Macotelával, még a nevemet is megváltoztattam. Juan Pablo Montesinosként jelentkeztem az egyetemre.

-   Jól van. Elteszem a pénz felét, 500 dollárt. Ennyi elég lesz. Már így is sokat segítettél. Köszönöm.

-   Ez a legkevesebb, amit megtehetek érted, testvér!

 

Valentináéknál.

-   Jaj, Gabino. Úgy örülök, hogy hazakísértél? Bejössz egy kicsit?

-   Ja, miért is ne? Szüleid itthon vannak?

-   Már alszanak.

-   És a pasid.

-   Fogalmam sincs.

-   Hé, az a részeg csávó, aki ott jön, nem az?

Rigoberto részegen tántorgott haza.

-   Kicsi szívem!

-   Jaj, hagyj engem, te már megint hullarészeg vagy!

-   Csak pár pohárral ittam. Ki ez az alak veled?

-   Menjél befelé aludni! És fel ne ébreszd anyámékat!

Rigoberto nagy nehezen bevonszolta magát a vendégszobába, ahol ágynak dőlt és elaludt.

-   Meddig akarsz még járni ezzel a részeges alakkal?

-   Jaj, nem tudom, Gabino. Igazából már semmi sem köt hozzá. Bekísérsz a szobámba?

-   Persze, nagyon szívesen.

Ezután kézen fogva sétáltak be a hálószobába.


New York, Egyesült Államok.

Női börtön, Mercedes cellája.

-   Mercedes, az igazgatónő látni kíván.

-   Köszönöm.

Az őrök felkísérték Mercedest az igazgatónő irodájába.

-   Jó reggelt, igazgató asszony!

-   Jó reggelt, Mercedes.

-   Miért hívatott, asszonyom?

-   Azért, hogy közöljem a jó hírt. Leülted a büntetésedet. Néhány napon belül szabad leszel.

-   Hogyan? Ezt nem értem. Huszonöt évet kaptam. És ez csak a 23. évem.

-   Igen, így van. De a büntetésed módosult, hála jó magaviseletednek és talán annak, hogy a szívem mélyén mindig éreztem, hogy te nem voltál bűnös.

-   Én ártatlan voltam. Két ördögi nőszemélynek köszöntően kerültem ide. Az egyikük Lucrecia, egy szemérmetlen és szégyentelen nő, aki szemet vetett a férjemre. A másik pedig a férjem anyja, Berenice asszony, aki maga az ördög. Ők ketten a leggonoszabb nők a világon…

 

10. rész

Gyilkossági kísérlet

-   Ne emészd magad, hamarosan úgyis szabad leszel.

-   De ennek mi értelme? Nem tudok hová menni…

-   Nincsenek hozzátartozóid? Hiszen van egy férjed…

-   A férjem feleségül vette azt a szörnyeteget.

-   És gyerekeid sincsenek?

-   Van egy lányom, akitől elszakítottak, mikor még kicsike volt… Most 23 éves lehet.

-   Akkor igenis van értelme, Mercedes. Van, miért harcolni. Azt ajánlom, hogy keresd meg a lányodat, mert szüksége lehet rád. Valami itt belül azt súgja, hogy te még megtalálhatod a boldogságot…

-   Köszönöm, igazgatónő. Maga igazán jó ember.

 

Montijo barlang.

A Montijo testvéreknek, Valentének és Vinnienek van egy közös helyük, ahol rendszerint piszkos dolgaikat intézik. E napon nem más érkezik látogatóba, mint Lucrecia.

-   Isten hozott a barlangunkban!

-   Tudjátok, hogy nem szívesen jövök erre a rémes helyre.

-   Tudod jól, hogy ez az egyetlen hely, amerre nem jár a rendőrség. – jegyezte meg Valente.

-   Az anyátoknak és nekem lenne egy megbízatásunk számotokra. Meg kell ölnötök valakit.

-   És ki lenne az?

-   A börtöntöltelék Mercedes. Az újság azt írta, hogy a napokban szabadul.

-   Ő a bátyánk első felesége?

-   Igen, Vinnie.

-   Ő az, akit kb. 23 éve börtönbe zárattatok? Hát akkor nyugtasd meg anyámat, mert azon a napon, amikor a mi sógornőnk szabadul, egyenesen a temetőbe fog menni, mert Vinnie és én nem hibázunk…

 

Valentina szobája, késő esti órák.

Gabino és Valentina az ágyon ülnek. Gabino tapogatni kezdi Valentina combját, a lány ennek hatására simogatni kezdi a férfi mellkasát. Pillanatokon belül elönti mindkettejüket a szenvedély. Ennek következményeként csókolózni kezdenek, majd a csókolózásból szenvedélyes szeretkezés lesz.

Mindeközben Rigoberto a vendégszobában pihen. A feje majd szét megy és semmit sem tud magáról. Fogalma sincs arról, hogy a barátnője a másik szobában kellemes perceket tölt el Gabino társaságában.

 

Tiberio szobája

-   Jaj, Pandora, minden egyes pásztoróra isteni, amit veled tölthetek.

-   Csak a szexre kellek neked, Tiberio?

-   Ezt meg ki mondta?

-   Nekem ez jött le.

-   Képzelődsz. Szerintem indulhatsz, mindjárt kezdődik az órád!

-   Te nem jössz velem?

-   Én még maradok. Csak a harmadik órára megyek be.

-   Hát kösz. Most lekoptatsz?

-   Dehogy. Majd a suliban találkozunk.

-   Ez így nem jó. A kapcsolatunk felszínes. Mit csinálunk egyfolytában? Szexelünk, veszekszünk. Szexelünk, veszekszünk.

-   Te szereted ezt csinálni, és én is! Legalábbis az első dolgot. Mi ezzel a baj?

-   Az, hogy nem tisztelsz engem. Csak arra használsz, hogy szóval érted. Nekem egy olyan férfire lenne szükségem, aki szerelmet is ad nekem, nem csak szenvedélyt.

-   Igen? Nem vagyok elég jó neked? Csak úgy szólok, ha megtudom, hogy szeretőt tartasz, akkor én…

-   Folytasd. Mit csinálsz… megütsz?

-   Az biztos! Szerinted szó nélkül hagynám, hogy felszarvazz engem?

-   Persze… Már nem egyszer megesett, hogy kezet emeltél rám. És elég agresszív vagy mostanában. Gabino sokkal jobb fej nálad.

Tiberio e mondat hallatán nagyon ideges lett és csapkodni kezdett.

-   Igen? Ő jobb nálam? Hát akkor menjél csak hozzá! De csak úgy szólok, hogy ha meg mersz csalni Gabinóval, vagy bárki mással, megöllek! Értetted?

-   Vadállat vagy!

-   Lehet. De szeretlek.

-   Én is szeretlek, de megijesztenek a dühkitöréseid… Na, mindegy, most megyek. Majd találkozunk.

 

Rigoberto szobája

Kopogtatnak az ajtón.

-   Szabad. Á, Don Carlos? Mit parancsol?

-   Fiam, te megint részeg vagy?

-   Nem. Csak másnapos.

-   Jaj, Rigoberto. Ez így nem lesz jó. Nem így ismertelek meg. Te egy sportoló vagy, aki jól keres és szereti is azt, amit csinál. Méltónak tartottalak arra, hogy a lányom barátja légy. De most valahogy csalódott vagyok.

-   És miért?

-   Mert ezzel a viselkedéssel semmire sem mész. Ne csodálkozz rajta, ha a lányom esetleg megunja, amit csinálsz és talál magának mást.

Rigoberto a fejéhez kapott és teljesen kétségbe esett.

-   Nem, ezt nem tudom elhinni! Elrontottam! Tönkretettem! Tönkretettem! Tönkretettem a kapcsolatunkat! Végem van!

-   Hiába, reménytelen eset vagy!

 

New-York, Egyesült Államok, esti órákban.

A börtönőr bemegy a cellába.

-   Mercedes! Az igazgatónő üzente, hogy pakolja össze a holmiját, mert ettől a perctől kezdve, maga szabad!

Mercedes sírva fakadt az örömtől.

-   Istenem, végre szabad vagyok!

Az asszony összepakolta a holmiját, a börtönőr felkísérte az igazgatónőhöz, aki engedélyt adott neki a távozásra és mindenből a legjobbakat kívánta neki. Ezután Mercedes kilépett a börtön ajtaján, az arcán megjelentek a boldogság könnyei…

Visszagondolt a nehéz időkre és arra, kik voltak azok, aik  a szenvedését okozták. Arra viszont sejtelme sem volt, hogy valaki követi… Ez az ember nem más volt, mint Lucrecia egyik beépített embere. Egészen a repülőtérig követte Mercedest, majd tárcsázni kezdett a telefonján.

-   Lucrecia asszony?

-   Igen én vagyok. Mi történt, Toledo?

-   Szeretném közölni magával, hogy a rab nő kiszabadult és pontosan ebben a percben készül elhagyni New Yorkot.

-   Ez nagyszerű! Kövesd őt! Szállj fel a repülőgépre és informálj arról, hová megy.

-   Hát ez kicsit nehéz lesz. De amennyiben kifizet engem, hajlandó vagyok megtenni.

-   Jaj, persze, hogy kifizetlek! Te csak tedd amit, mondtam. Mercedesnek még ma este meg kell halnia!

7.-8. rész

0

7. rész

Családi gondok

A San Luis Egyetem előtti tér

Lucrecia dühösen szállt ki a kocsiból.

-   Gyönyörű, mondhatom. Itt várok rád, te meg szórakozol egy vad idegennel. Kicsoda maga? És mit akar a lányomtól.

-   Juan Pablo a nevem. Én Maria Elena tanárja vagyok. Örvendek.

Lucrecia mélyen a férfi szemébe nézett.

-   Lucrecia vagyok, Maria Elena anyja. Remélem, jól viselkedett a kislányom.

-   A maga lánya egy mintadiák lesz.

-   Ezt örömmel hallom, de ha kérhetek valamit, ne magázzon.

-   Nos, rendben. De nekem most mennem kell ebédelni.

-   Ó, mi is megyünk. Gyere kicsikém.

Amint a tanár úr hátat fordított Lucrecia erősen megragadta Maria Elena karját és vonszolni kezdte a kocsihoz.

-   Flörtölgetsz a tanárral? Majd adok én neked, te szemtelen csitri!

-   Nem flörtöltem, csak beszélgettünk. Ó, anya! Ez fáj!

-   Az is fájni fog, amit otthon kapsz tőlem! Mert ma egész délután sehová nem mehetsz! Szobafogságot kapsz egész hétre. Csak reggel mehetsz el a suliba!

-   Meg fogom mondani apának!

-   Nem érdekel! Szállj be! Azt mondtam, szállj be!

Lucrecia egész hazafelé úton ordítozott Maria Elenával.

 

Iskolai étkező

Juan Pablo elgondolkozott.

-   Nagyon furcsa nekem ez a nő. Olyan szép, akárcsak a lánya, de a szeméből csak úgy sugárzik a gyűlölet. Először kiabált a lányával, de mikor meglátott engem, egyből kedves lett. Van egy olyan érzésem, hogy ez a nő még rengeteg bonyodalmat okozhat nekem.

 

Montijo ház, nappali

-   Mit mondtam neked? Azt, hogy várj meg a suli előtt. És te persze az új tanároddal beszélgetsz, aki kb. az apád lehetne?

-   Ő szólított meg engem. Különben sem tartozok magyarázattal.

-   Ne feleselj!

Ezután beleragadt Maria Elena hajába és lekevert neki két nagy pofont. A lány sírni kezdett. Ekkor lépett be Fernando.

-   Mi folyik itt?

-   A lányod egyfolytában csavarog. Ma például egy koros férfival beszélgetett.

-   Ő az irodalom tanárom volt. De anyám azt hiszi, hogy én járni akarok a tanárommal.

-   Lucrecia. Ugye nem emeltél kezet a lányomra?

-   De, adtam neki két pofont. Mert csúnyán tett nekem.

Fernando magához hívta Maria Elenát.

-   Gyere kicsim! Gyere, felmegyünk a szobádba. Lucrecia, veled majd később számolunk.

Lucrecia ekkor Maria Elenához fordult és mentegetőzni kezdett.

-   Jaj, Maria Elenita, tudod, hogy nem úgy gondoltam. Nehogy most haragudj rám emiatt. Te is tudod, Ferndando, mennyire szeretem mindkét gyerekünket.

-   Lucrecia, nem ez volt az első alkalom, hogy kezet emeltél a lányunkra. Mondtam, hogy majd később beszélünk. Én most a lányommal akarok lenni.

 

Mexikóváros, park

Valentina, Susana és Pandora együtt sétálgatnak a városi parkban.

Pandora:      Mi újság a híres focistáddal?

Valentina:     Á, egyre rosszabb minden. Nincs egy olyan nap, hogy Drogba ne inná részegre magát.

Susy:           Nem is értem, hogy a szüleid hogy egyeztek bele abba, hogy ez nálad kb. 15 évvel idősebb fiúval járj?

Valentina:     Hát, eleinte nagyon szerettem és ő is nagyon szeretett engem. A szüleim pedig sosem szóltak bele, hogy mit csinálok.

Pandora:      Az a szerencsém, hogy elköltöztem az anyámtól. Mindig is beleszólt az életembe. Nem fogadta el azt sem, hogy szeretem Tiberiót.

Valentina:     Azt nem csodálom. Hányszor hagyott el téged az az alak? Nem azért mondom, mert jó barátom ő is.  De ő és te két külön világ vagytok!

Pandora:      Az lehet, hogy nincs minden rendben köztünk. De neked szerintem semmi közöd hozzá!

Susy:           Vesszetek össze.

Pandora:      De miért kell beleszólni, Valentina?

Valentina:     Csak elmondtam a véleményemet.

Pandora:      Elmondjam én is a véleményemet! Le kéne fogynod!

Valentina már kishíján meg akarta ütni Pandorát.

Susy:           Elég! Fejezzétek már be! Miért kel mindig veszekedni? Inkább hazamegyek, mert anyám le fog szidni!

Pandora:      Ha most lelépsz, nem szólok hozzád többé!

Susy:           Látod, milyen vagy? Fenyegetőzöl. Sértődjél meg akkor!

Pandora:      Jól van, na. Hazakísérünk. Vali, ne haragudj rám, hogy lekövéreztelek! Csak ideges voltam. Ígyis félek attól, hogy Tiberio el fog hagyni.

Valentina:     Jól van, na! Nem történt semmi.

Ekkor arra járt Gabino is, Alberto Estefano és Roberto társaságában.

Pandora:      Nézzétek, ki jön ott.

Gabino:        Üdv. a szép lányoknak!

Ezután pedig sorban megpuszilt mindenkit.

Gabino:        Merre mentek?

Valentina:     Hazakísérjük Susyt. Velünk tartotok?

Gabino:        Ja.

Alberto:        Nem az volt, hogy bemegyünk a kocsmába gépezni?

Gabino:        Menjetek akkor. Én most a csajokkal tartok.

Roberto:       Akkor csak ketten osztozunk a nyereményen.

Alberto:        Hát ez így van. Ha nem jön Tartaro, nem kap lóvét.

Gabino:        Én már egyébként is unom ezt a gépezést. Legutóbb elvesztettem 50 dollárt.

Alberto:        Tegnap meg nyertél 100-at. Van még belőle?

Gabino:        Hogyne lenne én beosztom.

Susy:           De siessünk már!

Gabino:        Na jól van, csá Roberto! Csá Alberto.

 

8. rész

A rab nő

Montijo ház, Maria Elena szobája.

-   Miért nem szeret engem anya?

-   Ugyan, kicsim. Nem arról van szó, hogy nem szeret. Csak meg akar óvni. Habár én is túlzásnak tartom azt, ahogyan viselkedik.

-   Az a baj, apu, és most ne sértődj meg, de anyám akarata erősebb a tiednél. Manipulál téged. Túl nagy a befolyása rajtad.

-   Ugyan már, kicsim. Ezt miből gondolod?

-   Érzem, hogy anyám zsarol téged!

-   Hány alkalom lehetett volna, hogy elváljak az anyádtól. De ő mindig meggyőzött engem, hogy maradjak vele, mert annyira szeret. De esküszöm, kicsim! Ha még egyszer megüt téged, szedheti is a sátorfáját. Mert én semmisé teszem a házasságunkat.

Ez idő alatt a kertben Lucrecia a kertésszel beszélget.

-   Hogy is hívnak téged, te földtúró?

-   Diego Montesinos. És nem vagyok földtúró.

-   Hahaha… Montesinos? Erre a vezetéknévre általában a gazdag emberek hallgatnak. Nem az ilyen nincstelen senkik, mint te!

-   Kérem, asszonyom. Ne sértegessen!

-   Nem a rokonod véletlenül Juan Pablo Montesinos?

-   De ő a féltestvérem az apám részéről! Nagy vagyona van.

-   És ki a te apád?

-   Bocsásson meg, asszonyom. De ez olyan dolog, ami nem tartozik magára. És mivel a munkaidőm perceken belül lejár, engedelmével távozok.

Diego felvette a pólóját és már útnak is eredt.

-         Szemtelen fráter! De annak a jóképű és gazdag tanárnak az öccse. De akkor miért dolgozok kertészként. Ezt nem értem. De ki fogom deríteni. Végére járok ennek a dolognak.

 

Susyék lakása

Susana végre hazaért. Az anyja az ajtónál várta.

-   Végre, hogy hazajöttél! Te szemtelen fruska!

-   Bocsánat, hogy késtem. Barátnőimmel voltam.

-   Igen? 4 óráról volt szó. Fél 6 van! Te hülyének nézel engem?

Ezért ki kell takarítanod a szobádat, fel kell mosnod a padlót és el kell mosogatnod az edényeket!

-   Jól van, na!

-   Nem, nincs jól! Nem tartod magad a szabályokhoz.

 

 

Montijo ház, nappali.

Berenice és Lucrecia beszélgetnek.

-   Te belegondoltál abba, hogy a mi régi ellenségünk hamarosan kiszabadul?

-   Mercedes?

-   Igen, Lucrecia.

-   Még öt éve van a büntetésből.

-   Le is rövidíthetik, jó magaviselet miatt.

Ekkor belépett Fernando.

-   Ti miről beszéltek, ki az akinek lerövidíthetik a büntetését? Mit titkoltok előttem?

5.-6. rész

0

5. rész

Évek múltával

1 hónappal később

Montijo ház kertje.

-   Nemsokára a feleséged leszek drágám.

-   Tudom, nem kell emlékeztetned. Jó ha tudod, hogy ez egy kényszerházasság lesz, semmi több.

-   De drágám én…

-   Külön szobában fogunk aludni, megértetted?

-   Nem kellene így megaláznod. És mi lesz a templomi esküvővel?

-   Nem lesz templomi esküvő! Egyszerű szertartás lesz. Jöhetne már az anyakönyvvezető, hogy minél előbb túlessünk ezen a borzalmon.

Eközben megérkezett az anyakönyvvezető. Fernando és Lucrecia odamentek.

-   Azért gyűltünk itt egybe…

-   Kérem, uram! – vágott közbe Fernando – Hagyja a formaságokat és térjen a lényegre.

-   Lucrecia, akarod-e az itt megjelent Fernandót férjedül?

-   Akarom.

-   Fernando, akarod-e az itt megjelent Lucreciát feleségedül?

Fernando arcáról leolvasható a szenvedés és a kín.

-         Akarom.

-         Ezennel házastársakká nyilvánítalak titeket.

Ezután Fernando félrevonult.

-   Semmi sem lesz olyan, mint rég, de jó képet kell vágnom ehhez az egész cirkuszhoz…

 

2011, Montijo ház (Napjainkban)

Lucrecia és Fernando már húsz éve élnek boldogtalan és érzelem nélküli házasságban. A gyerekek immár felnőttek. Maria Elena 23 éves, a San Luis Egyetemre jár. Carolina 20 éves, tavaly végzett a középiskolával, most ugyanabba az iskolába jár, mint nővére. Mindketten abban a hitben nőttek fel, hogy Lucrecia az édesanyjuk. Fernando éppen menni készül…

-   Megtudhatom, hová mész? – kérdezte Lucrecia.

-   És én megkérdezhetem, miért akarod tudni? Szerintem, semmi közöd hozzá.

Fernando becsukta az ajtót és már indult is.

-   Nagyon unlak már, Fernando. Húsz éve vagyunk együtt, és soha még csak hozzám sem értél. Pedig nagyon sok áldozatot hoztam érted. Jaj, ha tudnád, mennyire gyűlöllek, téged é a gyerekeidet is! Te átkozott!

 

San Luis Egyetem.

Új tanár érkezett az iskolába. Habár a tanév már néhány hónapja elkezdődött, neki ez az első napja.

-   Jó napot kívánok.

-   Á, jó napot. Örvendek. Alfredo Sanmiguel, az egyetem igazgatója. Maga pedig bizonyára…

-   Juan Pablo Montesinos, szolgálatára.

-   Bizonyára ez az első napja. Eddig még sosem láttam itt.

-   Így van. Hiszen nem rég költöztem Mexikóvárosba. 20 éve vagyok a tanári pályán. Behoztam az önéletrajzomat. Tessék.

-   Köszönöm. Engedje meg, hogy átnézzem.

-   Persze, nyugodtan.

-   Nos, akkor mondhatom, hogy magát felvettem. A végzős évfolyamban van üresedés… Tudja, az irodalom tanár nyugdíjba ment…

-   Ez nagyszerű. Hiszen én magam is irodalom tanár vagyok.

-   Akkor, nemsokára indulhat. 10 perc múlva kezdődik az óra. A földszint 13-as teremben.

-   Rendben van. És köszönöm…

 

Montijo ház

Diego éppen a kertet műveli, amikor Berenice asszonyság megszólítja.

-   Maga bizonyára az új kertész.

-   Igen, én vagyok. A ház ura, Fernando úr alkalmazott.

-   Remélem azzal tisztában van, hogyha rosszul végzi a munkáját, repül innen.

-   Természetesen, asszonyom.

-   És még valami. Ebben a házban a személyzetnek tilos viszonyt folytatni a családtagokkal. Az unokám nem sokára megérkezik. Úgyhogy megkérem, vegye fel az ingjét és ne félmeztelenkedjen itt, mert még az unokám, netán félreértheti a dolgot.

-   Köszönöm, hogy figyelmeztetett asszonyom.

 

6. rész

Az új tanár

San Luis Egyetem, 13-as előadóterem.

Juan Pablo kinyitotta az ajtót, majd belépett a terembe. A diákok csodálkozva nézik az új tanárt, akit eddig még sosem láttak. A csoport egyszerre elcsendesedett. A tanárúr lerakta a könyveit a tanári asztalra, a tekintetét az osztályra szegezte

-   Jó napot kívánok. Bizonyára még nem ismernek, ezért illenék bemutatkoznom. Juan Pablo Montesinos vagyok és én fogom maguknak tartani ezt a kurzust. Mivel még új vagyok itt, szeretném megkérdezni, hol fejezték be az anyagot.

A második padsorban ülő lány, aki nem más mint Maria Elena felnyújtja a kezét és jelentkezik.

-   Shakespeare életéről tanultunk.

-   Köszönöm, kisasszony. Szabad a nevét?

-   Maria Elena Montijo.

-   Nos kedves, Maria Elena, lenne szíves mesélni kicsit erről a Shakespeare-ről?

-   Shakespeare az angol reneszánsz kultúrtörténeti és stílusirányzat egyik legnagyobb alakja. Színészként kezdte a pályáját, 1599-től a Globe Színház fő részvényei. Jelentős művei a Hamlet.

Ekkor az egyik fiú, nevezetesen Gabino Tartaro felnyújtotta a kezét.

-   Parancsoljon, fiatalember.

-   A Hamletről eszembe jutott egy vicc. Shakespeare anyukája szendvicseket csinált. Amint kihúzta a lábát, a kis Shakespeare az összes szendvicset befalta. Anyukája megkérdezi, hát ezekkel mi lett? Erre Shakespeare a következőt mondta: Hát ez Hamlett.

Az osztály szakadni kezdett a nevetéstől.

-   Várjatok még nincs vége. Sakespeare anyja a következőt válaszolta: Ó, te ló! Hát mind megetted?

Az osztály most még inkább szakadni kezdett.

-   Köszönöm ezt az igen érdekes eszmefuttatást, szeretném ha a jövőbeli óráimon mellőzné az ehhez hasonló megjegyzéseket, kedves…

-   Gabino Tartaro, így hívnak. Most átadom a szót Maria Elenának.

-   Na tehát, Shakespeare művei: Hamlet, Othello, Julius Caesar, Lear király és a Romeo és Júlia. A Romeo és Julia központi témája a két ellenségeskedő család, Montögjú és Kapulet. A fiatal Romeo és Júlia egymásba szeretnek és ez legyőzi az előítéleteket.

-   Jó. Köszönöm. Látom, készültél. Ha most vizsgán lennél, ötöst kapnál rá. De mivel ez mindössze egy órai beszámoló volt, be kell érned a dicséretemmel.

Maria Elena elpirosodott, majd a következőt gondolta magában.

-   Istenem, milyen jóképű ez az új tanár!

 

Ez idő alatt az iskola bejárata előtt a hírhedt Montijo testvérek állnak.

-   Jaj, Valente, mondtam, hogy fölöslegesen jövünk ide.

-   Nem egészen. Az a Tiberio meg fogja venni az anyagot.

-   És akkor miért nincs még itt?

-   Gondolom, órája van, te szerencsétlen.

Egyszer csak csengő hallatszott.

-   Na, mindjárt itt lesz.

Eltelt még kb. 5 perc, amikor Tiberio kijött a suli elé.

-   Na végre!

-   Elhoztátok az anyagot?

-   Igen, de vonuljunk félre.

-   Ez kokain?

-   Igen. Próbáltad már?

-   Eddig csak füves cigikkel éltem, szóval nem.

-   Akkor itt az ideje, hogy kipróbáld!

-   Mennyi lesz ez így?

-   30 dollár 10 deka kokain.

-   Nesze, itt egy húszas.

Valente ekkor megragadta Tiberio nyakát.

-   Ne próbálj meg átverni, azt mondtam 30 dollár. Megértetted?

-   Jó, adok még egy tízest.

-   Ezt már szeretem…

 

Az iskola udvarán

-   Gabino, adj már egy cigit, testvérem!

-   Jaj, Roberto, már megint? Tegnap is én adtam.

-   De én meg otthon hagytam a cigimet, holnap visszaadom.

-   Jól van nesze.

-   Kössz. És mi a helyzet veled? Tetszik most neked valaki innen a suliból?

-   Igazából nagyon sok lány van… De nem tudom, kivel lenne érdemes kezdeni.

-   Valakit csak találnod kéne. Nézd meg Albertót, boldog párt alkotnak Fannyval.

Alberto és Fanny épp az udvar egy másik szegletében smároltak.

-   Én most azt terveltem ki, hogy visszahódítom a Valentinát.

-   Azt a vízibálnát?

-   Jaj! Ne beszélj így róla. A minap találkoztunk és egésu kedves volt.

-   De neki van pasija.

-   És ez szerinted nekem akadály? Az a részeges alak. Valami Rigoberto, vagy hogy hívják

-   És komolyak a szándékaid?

-   Azt azért nem mondanám, csak szórakoznék vele egy kicsit.

-   Haha, hát ez a beszéd. Legalább valamiben hasonlítunk. Egyébként ott áll a pasijával. Menj oda, beszélgessél vele.

-   Nem lehet. Ott van vele az a szerencsétlen. Majd ha egyedül lesz. Inkább menjük oda Tiberioékhoz.

Odamentek. Tiberio és Pandora épp veszekednek.

-   Mondd már el, mit tettél a táskádba!

-   Hagyj már békén, Pandora. Á, szevasztok. Csá, Gabino!

-   Csá. Szia Pandora.

-   Szia.

Pandora két puszival köszön Gabinónak. Tiberionak ez nem tetszett…

-   Fú, de büdös cigi szagod van. Na mi van már Valival?  - kérdezte Pandora.

-   Semmi. Még mindig azzal a barommal jár.

-   Ja, tudom, az egy idióta. De amúgy mondta nekem, hogy nem szereti, csak úgy vele van… Na de menjünk, mert csengettek.

Mindenki indult befelé a suliba.

 

Montijo ház.

-   Mindjárt jövök lemegyek Maria Elenáért. Azt mondta délben végez, és mindjárt dél van.

-   Jól van. Vigyázz az új kertésszel. Nem tetszik a stílusa.

Lucrecia elköszönt Berenicetől és indult is.

Amikor odaért az iskolához, a kocsiból nem mást látott, mint Maria Elenát beszélgetni egy korosabb férfival. Természetesen Juan Pablo volt az.

-   Nagyon tetszett a mai órán való szereplésed.

-   Köszönöm tanár úr. Igazából nagyon szeretem a spanyol irodalmat és egy nap szeretnék híres írónő lenni.

-   Nos, szerintem minden tehetséged megvan hozzá. Csak tanulj továbbra is. A kommunikációs szak nem könnyű.

Ekkor Maria Elena hátranézett.

-   Jézusom! Itt van az anyám.

Lucrecia dühösen szállt ki a kocsiból.

-   Gyönyörű, mondhatom. Itt várok rád, te meg szórakozol egy vad idegennel. Kicsoda maga? És mit akar a lányomtól.

-   Juan Pablo a nevem. Én Maria Elena tanárja vagyok. Örvendek.

3.-4. rész

0

3. rész

A tragédia

Montijo ház, Berenice szobája.

-   Azt a tervet gondoltam ki, hogy megvárjuk, hogy ezek ketten összeházasodjanak.

-   Mi? Na ne. Nem értem.

-   Várj. Hallgass végig, Lucrecia. Megvárjuk, hogy egybekeljenek és megszülessen a gyerek. Ha most közbelépünk, akkor az túl feltűnő lesz, nem gondolod?

-   De, ez valóban igaz. De még kilenc hónap!

-   Az gyorsan el fog telni, drágám. És azután… azután nyugodt lélekkel megölheted a testvéredet.

-   Kilenc hónap. De legalább alaposan kitervelhetünk mindent.

-   És én segítek neked, lányom. Mert azt akarom, hogy te legyél a menyem.

-   Én már tudom is, hogyan végezzek a drága ikertestvéremmel. Egyszerű gyógyszer-túladagolás lesz. Senki sem fog rájönni. És azután minden további nélkül hozzámehetek Fernandóhoz.

-   De van még egy kis gond.

-   És mi az?

-   Mercedes. Most börtönben ül. Huszonöt vére ítélték el, de egyszer ki fog szabadulni. És ő sajnos még mindeig Fernando felesége.

-   Akkor ez azt jelenti, hogy keresztezheti a terveinket? Tudtam, hogy jobb lett volna, ha megöljük.

-   Ugyan, most ártalmatlan. De ha kiszabadul, akkor intézkednünk kell véglegesen. Meg kell ölnünk őt.

 

Két héttel később

Mexikóváros, Katolikus templom.

-   Azért gyűltünk itt össze, hogy tanúi lehessünk Fernando Montijo és Lucero Albenis Borgia házasságkötésének. Ha valaki, bármilyen indokot is tud, amely e házasságkötést meghiúsíthatja, az szóljon most, vagy hallgasson örökre.

Lucero Albenis Borgia, akarod-e hites férjedül az itt megjelent Fernando Montijót, ígéred-e, hogy hű leszel hozzá, együtt leszel vele jóban és rosszban, egészségben, betegségben, míg a halál el nem választ?

-   Akarom.

-   Fernando Montijo, akarod-e hites feleségedül az itt megjelent Lucero Álbenis Borgiát, ígéred-e, hogy hű leszel hozzá, együtt leszel vele jóban és rosszban, egészségben, betegségben, míg a halál el nem választ?

-   Akarom.

-   Amit az Úr egybekötött, ember szét ne válassza. Fernando, megcsókolhatod a menyasszonyt.

 

Kilenc hónappal később

Mexikóváros, kórház, 6-os kórterem.

Elérkezett az idő. Lucerót bevitték a kórházba, mert megjelentek nála a szülési fájdalmak. Fernando a folyosón várakozik. Nagyon izgatott és ideges is egyben. Egyszer csak kijön az orvos.

-   Mi történt, doktor úr? Minden rendben?

-   Megszületett a kicsi Carolina!

-   Ugyan már, mit érdekel engem, hogy megszületett Carolina! Azt mondja meg nekem, hogy van a feleségem és a kislányom!

-   Carolina a maga kislánya! És teljesen egészséges!

-   Jaj, hála az égnek! Megnézhetem, doktor? Hadd lásam a kislányomat!

-   Csak nyugodtan.

Fernando bement a kórterembe.

-   Drágám, itt a kislányunk.

-   Hát szia, kicsikém. Én vagyok a papa. Köszönöm drágám, hogy megajándékoztál ezzel a csöppséggel.

 

Néhány héttel később.

Este 22 óra van. Fernando úr ma éjszakás, ezért még nem jött haza. Csak Lucrecia van itthon, Berenice asszony, a gyerekek és Lucero, aki épp most készül meginni esti teáját. A nappalihoz érvén Berenice asszony leszólítja.

-   Lucero!

-   Asszonyom. Már azt hittem, hogy lefeküdt.

-   Nem, lányom. Lejöttem kicsit dohányozni és meginni egy pohár bort.

-   Én meg az esti teámat készülök elfogyasztani.

Ez idő alatt Lucrecia előkereste a belladonnás üvegecskét,

-   Á, ez lesz az! Ütött az órád, testvérkém.

Ezután észrevétlenül lement a konyhába és az üvegnek kb. fele tartalmát belekeverte Lucero teájába.

Berenice még egy kis ideig szóval tartotta Lucerót, hogy Lucreciának legye elég ideje beadagolni a mérget.

-   Jól van, most már nem tartalak fel tovább. Kérlek kísérj be a szobámba, fáradt vagyok.

-   Persze, csak megiszom a teámat.

-   Jaj, ugyan már! Vidd csak fel és szép lassan kortyolgasd. Biztosan nagyon forró.

-   Na jó, rendben.

Lucero felkísérte az asszonyságot, majd bevitte a teáját, és iszogatni kezdte. Az első korty után valami szörnyű belső égetést érzett. Rettenetesen megfájdult a torka. Alig kapott levegőt. A következő pillanatban már a földön feküdt, a szája habzani kezdett. Megpróbálta tárcsázni a mentők számát, de amint elérte volna a telefont, hirtelen… meghalt.

 

4. rész

A kényszerházasság

Másnap reggel.

Fernando úr hazatér, alig várja hogy lepihenhessen, de amikor a szobához ér, nem mást talál ott mint a földön eszméletlenül fekvő feleségét.

-   Drágám! Mi történt! Szólalj meg! Mondj valamit! Anya! Lucrecia! Segítsetek.

-   Mi történt fiam? Mi ez a kiabálás? Jézus Mária! Atya Úr Isten! Mi történt Luceróval? Hívj gyorsa egy mentőt.

Fernando sírni kezdett.

-   Hát nem látod, anyám? A feleségem, a drága egyetlen feleségem meghalt!

-   Ez szörnyű! Na de hogyan történt? Tudom, hogy régóta magas volt a vérnyomása… Na de ez azért túlzás.

Ekkor már bejött Lucrecia is.

-   Mi történt a testvéremmel? Istenem! Nem hiszem el! Hogy történt?

-   Bejöttem és így találtam rá. Ez szörnyű!

-   Ne sírj, fiam! Maria Elenita bent alszik a másik szobában. Remélem nem akarod, hogy megtudja.

-   Természetesen nem! Szegénykén még olyan kicsike. Csak 4 éves. De keresni fogja az anyját.

-   Egy megoldásunk van. Mivel a megboldogult Lucero külsőre azonos Lucreciával, mondhatnánk neki, hogy ő az anyja.

-   És ha megkérdezi, hogy hol van Lucrecia?

-   Jaj, ugyan már. Mondd azt, hogy elutazott.

-   Anyám, ugye nem arra próbálsz rávenni, hogy elvegyem feleségül Lucreciát.

-   Fiam! Egyedül úgy sem tudnád felnevelni mindkét gyerekedet.

-   De ez az egész abszurd!

Lucrecia sírást színlelt.

-   Nézd meg mit tettél, fiam! Lucrecia miattad sír!

-   Ti ketten őrültek vagytok. A feleségem most halt meg és ti már is azt akarjátok, hogy nősüljek újra?

Lucrecia mentegetőzni kezdett.

-   Nem, nem most azonnal. Hadd teljen le a gyász. Tudod, hogy én mindig is szerelmes voltam beléd. A gyerekeket sajátomként szeretem. Segítenék neked mindenben.

-   Lucrecia, anyám. Most hagyjatok magamra kérlek.

-   Ahogy kívánod, fiam. De gondolkozz el azon, amit Lucrecia mondott.

 

1 hónappal később

Montijo ház kertje.

-   Nemsokára a feleséged leszek drágám.

-   Tudom, nem kell emlékeztetned. Jó ha tudod, hogy ez egy kényszerházasság lesz, semmi több.

-   De drágám én…

-   Külön szobában fogunk aludni, megértetted?

-   Nem kellene így megaláznod. És mi lesz a templomi esküvővel?

-   Nem lesz templomi esküvő! Egyszerű szertartás lesz. Jöhetne már az anyakönyvvezető, hogy minél előbb túlessünk ezen a borzalmon.